A Két Cica Konyhája

Szerencseliba

Szerencseliba

 

Ugye tudjátok, hogy aki ma nem eszik libát, egy évig sírhat a szerencséje után?

 

De nemcsak emiatt különleges ez a nap: a Két Cica Konyhája ma 1 éves, 1 hónapos, 1 napos (1 órás és 11 perces). A valódi születésnapunkon, amit egy szerény smarnival ünnepeltünk, nem tudtam semmi ihletett dolgot írni/mondani, ezért elnézést kértem, és úgy döntöttem, megvárom, míg megszületnek bennem az ide illő szavak. Ennek most jött el az ideje, de pityeregni most sem fogtok...

 

 

Úgy döntöttem, egy helyen válaszolok azokra a gyakran feltett kérdésekre, melyek úton-útfélen megtalálnak, készítettem hát egy interjút – magammal. Íme.
 
 
-          (Férfiak) Ki a másik cica?
Nincs másik „cica” – két szőrmók házimacska van, akik nem főznek, nem bírják az ételszagot, viszont rajonganak a Royal Canin Pure Feline ropikért.
 
-          (Nők) Hogy’ kerül a macska a konyhába?
A macska nem vár meghívóra: bejön. Egy lakásban, amely egy macska felségterülete is egyben, nincsenek emberi fennhatóság alatt álló szigetek – napjában többször bebarangolják a birtokot, és ebből a konyha sem maradhat ki.
 
-          Miért Ginevra és Léna a nevük?
Miért, a Szurtos és Morcos jobb lenne?! Egyébként azért, mert az anyjuk Morgána volt, és minden felmenőjük az Artúr-mondakörből kapott nevet. (Léna eredetileg Eileen, de hamar kihízta ezt a légies elnevezést).
 
-          Megeszem-e mindent, amit főzök?
Meg én! És még sokkal többet is!
 
-          Hány kilót híztam, mióta blogolok?
Semennyit. Rendelkezem ugyan némi diszkrét súlyfelesleggel, de ez már néhány éve így van, nem fognám a blogra.
 
-          Ha mindezt tényleg megeszem, miért nem vagyok még 100 kiló?
Erre azt szoktam válaszolni, hogy erről egy másik blogot tudnék írni – nos: ezt a blogot a mai nappal elindítottam.
 
-          Van-e más munkám?
Igen, van. Újságíró vagyok, és ezen nem tervezek változtatni. Bár a főszerkesztői állásomat néhány hónapja feladtam, a munkámnak azt a részét, amit szeretek, még sokáig művelni akarom.
 
-          Ha úgyis írok eleget, miért indítottam blogot?
Egy professzionális médiumban még a sajtószabadság élharcosa sem azt ír, amit akar, hanem azt, amiről az adott lap szól. Bennem pedig feltámadt a gyerekes vágy, hogy közzétegyem, ami eszembe jut. Például, hogy mit főztem, vagy mit gondolok, mikor semmi okos nem jut az eszembe…
 
-          Mikor szoktam főzni?
A blog nem változtatott a mintegy másfél évtizede bevezetett gyakorlaton: pénteken este és szombaton délelőtt bevásárlás, szombaton délután főzés. Korábban félkész ételeket gyártottam, amit bedobozolva a mélyhűtőbe tettem, és a hét folyamán minden nap kiolvasztottam valamit, amit befejeztem. Most egy-egy adag mindenből elkészül, és Tóth Milán barátom lefotózza. A posztokat hétfőn délelőtt készítem elő, és általában este teszem fel a másnapit.
 
-          Stylingoljuk-e az ételeket?
Nem. Ez egy gasztroreality!
 
-          Nyitok-e főzőiskolát, vállalok-e nagy létszámú vendégségnek főzést, rendezek-e ilyen típusú vacsorákat a lakásomon?
Nem, nem, nem. Vannak további terveim, melyek a gasztronómiához kapcsolódnak, de ezek nincsenek köztük.
 
-          Mi volt az év posztja?
Tagadhatatlanul az Országblamázs torta – augusztus 20-án déltájban tettem fel, és 24 órán belül több mint 18 000 ember olvasta. Kaptam érte hideget-meleget, de megérte: jól esett megírni. Egyidejűleg készült egy poszt a Magyar Ízek Sétányáról is, amit másnap akartam kitenni, de a nagy sikerre való tekintettel megtartottam magamnak, ne mondják rám, hogy fikázógép vagyok. Persze, ha van rá érdeklődés, még bepótolhatom…
 
 
Bár ezt nem szokta kérdezni senki, fontosnak érzem, hogy elmondjam: nagyon sok támogatást, inspirációt kaptam a környezetemtől, amiért nagyon hálás vagyok. Furcsa dolog, hogy pont a blogíráshoz volt szükségem bíztatásra, de igaz: nem könnyű személyes dolgokat közzétenni, legalábbis nekem. A Blog.hu csapatától pedig felbecsülhetetlen segítséget kaptam – nélkülük nem tudnátok ilyen sokan, hogy van a világon Két Cica, aki szeret főzni…
 
 
Most pedig ünnepélyesen meghívok mindenkit egy virtuális libapecsenyére káposztás cvekedlivel, hogy a következő évünk is ilyen szerencsés legyen!

 

 

Sült libamell és káposztás cvekedli
 
Káposztás cvekedli
 
Hozzávalók:
-          1 kg fehér káposzta
-          1 evőkanál cukor
-          só, őrölt kömény, bors
-          olaj
-          50 dkg száraz kockatészta
 
A káposzta külső leveleit lehántjuk, kettévágjuk, torzsáját kivágjuk majd almareszelőn finomra reszeljük. Az olajon megolvasztjuk a cukrot, hagyjuk, hogy enyhén karamellizálódjon és hozzákeverjük a káposztát. Megsózzuk, majd kevés vizet aláöntve puhára pároljuk, majd aranyszínűre pirítjuk. Köménnyel és őrölt borssal ízesítjük.
A tésztát lobogó sós vízben kifőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük, majd összekeverjük a párolt káposztával. Egy tűzálló tálba vagy serpenyőbe tesszük, és kicsit megpirítjuk a sütőben (ha nem liba mellé készül, egy kis cukorral és dupla adag borssal szoktam megszórni előtte).
 
Sült libamell
 
-          4 libamell
-          kakukkfüves fűszersó
-          szárított kakukkfű
 
A libamell bőrét bevagdossuk, bedörzsöljük a fűszersóval, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap egy lefedhető tűzálló edénybe fektetjük, megszórjuk még szárított kakukkfűvel, egy deci vizet aláöntünk, majd lefedjük a tálat. 120 fokon 2,5-3 órán át sütjük úgy, hogy közben nem vesszük le az edény tetejét. Ezt követően felcsavarjuk a sütőt grillfokozatra, és a fedőt eltávolítva, folyamatosan saját levével locsolgatva a libamellek bőrét ropogósra sütjük.
 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr803369036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.