A Két Cica Konyhája

Frankfurti leves kelbimbóval

Frankfurti leves kelbimbóval

 
 
Előbb vettem meg a kelbimbót, majd ezt követően jutott eszembe, milyen régen ettem frankfurti levest – remélem, nem számít szentségtörésnek, hogy ebből készült.
A virsli kiválasztása nagyobb gondot okozott: nem szoktam töltelékárut enni, nincs tuti biztos beszerzési forrásom erre a terméktípusra - végül a piacon az egyik hentesnél vettem meg.
Hazafelé elgondolkodtam rajta: mitől más a frankfurti virsli? Itthon utána olvasva megtudtam, hogy ez a virslifajta sertéshúsból készül, míg a virslik „krémjének” fő összetevője a marhahús:
 
Frankfurti virsli (forrás: Bűvös szakács)
 
„A „frankurti virsli” tiszta sertésből készül. Mégpedig 5 kg virslihez 2,5 kg sovány sertéshúst használnak, 1 kg kemény hátszalonnát és ¼ kg tokaszalonnát, 1,25 liter jeges sovány tejet vagy vizet. Fűszerek, aszkorbinsav, 15 g polifoszfát.

Általában a péphez tehát 20%-30% tokaszalonna kerül.

Juhbélbe töltik, bükkfán füstölik 40-50ºC-on, a végén nedves füstöt is kap (= az izzó fára kevés nedves faforgács kerül). Füstölés után 72ºC-on 6-8 percig főzik.”
 
 
 
 

 

A RECEPTET ELSŐ SZAKÁCSKÖNYVEM 20. OLDALÁN TALÁLOD. 

MEGRENDELHETŐ ITT.

 

 

Borító_kicsi.jpg

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr543394827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.19. 15:01:39

Nyami! A frankfurti levest nagyon csípom!

Közbiztonság Szilárd 2011.11.19. 15:16:19

"5 kg virslihez... ¼ kg tokaszalonnát...

Általában a péphez tehát 20%-30% tokaszalonna kerül."

Hát matematikusnak ne menjél. Ez ugyanis konkrétan 5%.

Öreg Sam 2011.11.19. 16:17:49

Én káposztával nyomatom,de biztosan kipróbálom ezt a verziót :)
Virslit csak őstermelőtől!

Kopi3.14 2011.11.19. 16:28:20

Isten uccse meg voltam győződve róla, frankfurtit darálnak le hozzá...

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.19. 17:12:02

Az eredeti Frankfurter Würstchen, vagy frankfurti virsli, egy leforrázott, füstölt sertéskolbász (Brühwurst) amelyet juhbélbe, töltenek. A név 1860 óta, védett, így csak a frankfurti név nem típust, hanem származási helyet jelent. Ha Frankfurtban marhából készül akkor a neve Frankfurter Rindswurst. Ezt a város zsidó lakosságának kedvéért készítette 1894-ben egy helyi hentes.
Mivel azok a virslik, amelyek itthon kaphatók, háááát eléggé kétes anyagokból készülnek, jobb ha a leveshez füstölt „debrecenit” vagy jobbfajta főzőkolbászt használunk.

2011.11.19. 21:32:35

Sokszor készítek én is hasonló kelbimbós "frankfurti" levest, csak én annyiban szoktam csalni, hogy finom házi kolbászkarikákat megpirítok egy serpenyőben és tálaláskor ebből "szórok" néhány karikát a leves tetejére:)

nyuszicska 2011.11.20. 10:29:21

Kelbimbóból még sosem próbáltam, de nem hagyom ki! Valóban a legnagyobb feladat a megfelelő virsli megtalálása, mert némelyiket kimondottan vétek kereskedelmi forgalomba hozni. Ez a házi kolbászos ötlet sem elvetendő!

Öreg Sam 2011.11.20. 10:39:14

@nyuszicska:
A frankfurti leves legnagyobb kockázata virsli.
A legközelebb jó virslit a Bécsi uton lehet venni(a végállomásnál),de már ott sem minden a régi:)

skorpioqueen 2011.11.20. 17:38:54

@nyuszicska: Sziasztok! ÉN már próbáltam abból is, jó lett. Lehet, szentségtörés, de én füstlit szoktam bele tenni, azt is előbb egy kis hagymás, paprikás olajon megdinsztelem, aztán öntöm a levesbe.

anna333 2011.11.20. 19:39:26

Finom!!!!! Nagyon szeretem!

nyuszicska 2011.11.20. 21:59:47

@skorpioqueen:
Miért lenne szentségtörés? Nem kell mindig mereven ragaszkodni egy recepthez. Csak nyugodtan legyünk kreatívak :)

venszivar 2011.11.20. 22:21:30

Ó ! De finnyások " VAGYUNK" !!!

Müszélia 2011.11.21. 15:29:09

manapság az összes virsli minőségét lerontották, nem is hasonlít az eredetire. egyébként parízer, sonka dettó. az egész felvágott készlet egy nagy rakás ipari szalonna, szója meg ki tudja, mi.
van egy ún. berni virsli, az még csak-csak.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.24. 02:42:12

@Árpa Jankó:
Miért, nem volt sakter Frankfurtban, aki kóservágta volna a disznókat?
süti beállítások módosítása