A Két Cica Konyhája

Egy nap a cukrászműhelyben

Egy nap a cukrászműhelyben

Ez idő alatt hat házi fagylalt géppel készített, krémes csodává alakult.

 

A tíz évvel ezelőtt újra megnyitott Centrál hamar a kedvenc helyemmé vált, és ennek akkor elsősorban az enteriőr volt az oka. Bár azóta több történelmi kávéházunk megújult, ezen kívül egyik sem abban a formában, ahogy azt a Nyugat nemzedékének írásait olvasva elképzeltem.


Az, hogy csak szigorú férfiak szolgálnak fel, Il Gatto Neroval ellentétben nekem soha nem volt szimpatikus. (Bár ezen a héten, e téren is áttörés történt: a pincér, akinél a kávémat rendeltem, végig mosolygott rám, és kifejezetten kedvesen viselkedett.)


A kávéház az idén 125 éves, és változatlanul a monarchia nagykávéházainak hagyományát szeretné újjáéleszteni és a magyar gasztronómiai gyökerekre támaszkodva megújítani a kávéházi konyhát.


Nemrégiben örömteli felkérést kaptam tőlük, három másik bloggerrel (Kern Ági – Ági főz; Wessely Márta – Mirelle; Bodrogi Eszter – Fűszer és lélek) együtt: készítsünk fagylaltokat a nyári szezonra. Ezek négy héten keresztül színesítik az egyébként sem elhanyagolható desszertkínálatot, azt követően pedig a legsikeresebb kreációk bekerülnek a Centrál állandó fagylaltkínálatába. Én nyitom a sort az előttünk álló hétvégén: kedvenc fagylaltjaim „felnőtt” változatát készítem el – szám szerint hatot - egy kis alkohollal felpezsdítve.

 

 

Korponai Péter tálcáján a következő italok láthatók: feketekávé, whisky, vodka, bacardi, sör, kávélikőr - és ez mind a fagyikba került!
 

Cukrászuk, Korponai Péter könnyed és izgalmas formavilágú desszertjei tanúsítják – nyitott a szokatlan megoldásokra. Kedden egy napot szántunk arra, hogy összehangoljuk elképzeléseinket: én beköltöztem a Centrál cukrászműhelyébe, és elkészítettük házi fagylaltreceptjeim manufakturális változatát. A munka legizgalmasabb momentuma a nagy fagylaltgéppel való ismeretség volt: nekem még házi fagylaltkészítőm sincs. Rendszerint a kikeverés után szobahőmérsékletűre hűtöm a masszát, majd a fagyasztóba teszem, és félóránként robotgéppel átkeverem a fagylaltot – így legalább fél nap kell egy adag elkészítéséhez. Most tanúja lehettem annak, hogy főzéssel és hűtéssel együtt tíz perc alatt egy tálcányit is elő lehet állítani.


Közben tanulmányozhattam egy éttermi cukrászat hétköznapjait: készültek a meggyes gesztenyepiramisok rumos brownie talpon, almáspite tönkölybúzából, és természetesen macaron – hiszen e nélkül manapság nincs cukrászműhely. Még ebédet is kaptam: tejfölös krumplifőzelék volt hurkával és friss kenyérrel (ez a konyháról érkezett). (A nap során készített lesifotóim albumát a Facebookon megnézhetitek.)


Tehát az előttünk álló hétvégével kezdődően egy négy hetes „blogger” program veszi indul útjára:


Kern Ágnes, az Ági főz blog szerzője konyhájában a Balkán ízei gyakran keverednek a modern könnyedséggel. Ezúttal sem lesz másként, hiszen jeges édesség formájában születik majd újra a baklava. Ági április 28-én és 29-én kínálja fagylaltjait.


Mirelle a hagyományos, de cseppet újrahangolt fagylaltok mellett a zöldfűszerekkel megbolondított gyümölcsös ízeknek enged utat. A hűsítő végeredmény május 5-én és 6-án kóstolható meg.


A gasztrobloggerek hétvégéit Fűszeres Eszter meglepetésfagylaltjai zárják május 12-én és 13-án.


Korponai Petivel közös, keddi munkánk eredménye a következő „kollekció” lett, mellyel április 20-án, pénteken 16 órától várjuk a kezdő és haladó fagylaltrajongókat:

 



Triplacsokis brownie fagylalt whiskyvel
Tojáslikőrös vaníliafagyi
Citromfagyi limoncellóval és citromfűvel
Levendulás mézfagylalt
Gyömbéres sörfagylalt
Likőrös kávéfagyi

 

A receptek a jövő héten jönnek!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr404455151

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.19. 12:45:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2012.05.29. 13:55:48

Jól néznek ki, bizonyára finomak is:)
És milyen whiskyt használtál??:)

torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.05.29. 13:55:55

Ebéd után jólesne megkóstolni valamelyiket... :).
süti beállítások módosítása