A Két Cica Konyhája

Sárgabarackos tejcsokoládé torta

Sárgabarackos tejcsokoládé torta

csoki3.jpg

 

 

Ez a torta nem most készült, és annak idején megvolt az okom arra, hogy nem tettem fel a blogra: nem tetszett. Pedig a tészta is, a krém is, a töltelék is jól sikerült, csak a fotózással nem tudtuk kivárni a kétórányi hűtési időt, ami az esztétikus szeletelés előfeltétele, és felvágás után összezuhant szegény. Nemrég megsütöttem valakinek ajándékba, és eszembe jutott, hogy két éve a „tartalék” mappában várakozik. Valójában most is az segített a döntésben, hogy nem tudom utolérni magam főzés-fotózás (egyéb munkák, ügyintézés, írás) fronton, viszont a blog sem betegeskedhet örökké. Szóval íme, konyhám egyik (szemre) félresikerült terméke: akinek van még a kamrában tavalyi-tavalyelőtti sárgabaracklekvár és aszalt sárgabarack, ehhez felhasználhatja.

 

 

Hozzávalók (23 cm átmérőjű tortaformához):

 

A tésztához:

260 g liszt

3 tojás

200 g barnacukor

120 g vaj

120 g fekete csokoládé

2,5 deci tej

1 teáskanál szódabikarbóna

 

A krémhez:

100 g fekete csokoládé

100 g fehér csokoládé

90 g vaj

100 g sárgabarack lekvár

3 evőkanál méz

 

A töltelékhez:

100 g aszalt sárgabarack

2 cl barackpálinka

 

 

A tészta elkészítése:

Egy lábosban felolvasztjuk a csokoládét, a tejet és a barnacukor egyharmadát. Kis lángon összefőzzük, majd félretesszük, hogy kihűljön.

A vajat a maradék barnacukorral, robotgéppel habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojásokat, végül a csokoládékrémet.

Alacsony fokozaton belekeverjük a lisztet és a szódabikarbónát. Kivajazott (vagy sütőpapírral kibélelt) tortaformába öntjük, a tetejét elsimítjuk, majd előmelegített, 180 fokos sütőben 30-35 percig sütjük (tűpróbáig). Rácsra borítjuk, és kihűtjük.

 

A krém és a töltelék elkészítése:

A fehér és a fekete csokoládét összekeverjük, és a vajjal együtt felolvasztjuk (így kapunk tejcsokoládét). Hozzáadjuk a mézet és a sárgabaracklekvárt, és simára keverjük.

Az aszalt sárgabarackot egy órával korábban vízbe beáztatjuk, hogy megpuhuljon. Lecsöpögtetjük, durván feldaraboljuk, és meglocsoljuk a pálinkával (jól összeforgatjuk, hogy mindenhol átjárja).

 

A torta összeállítása:

A kihűlt tésztát három szeletre vágjuk, úgy, hogy az alsó és a felső 1-1 centi vastag legyen, a középső legalább 3 centi. A krémet két adagra osztjuk.

A legalsó lapot megkenjük a krémmel. A középső, vastag lap közepét kivágjuk, az így kapott karikát a megkent tortalapra helyezzük. A belsejéből kivájt tésztát összetörjük, és a krém felével kikeverjük, majd hozzáadjuk a pálinkával meglocsolt, aszalt sárgabarack darabokat is. Ezt a masszát töltjük vissza a tészta helyére. A tetejét elsimítjuk. A harmadik, legfelső lap alsó részét is megkenjük a krémmel, és a tortára borítjuk. A maradék krémmel gazdagon bevonjuk a tortát, és legalább két órára a hűtőbe tesszük. Nem nevezhető gyors tortának, diétásnak pedig különösen, de egy-egy nagyobb alkalommal megéri nekifutni: a siker nem marad el.

 

 

csoki4.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr405260828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása