A Két Cica Konyhája

Almás-mákos kalácsfelfújt

2014.2.09. 09:18
Almás-mákos kalácsfelfújt

Kalácsfelfújt 007.JPG





 

 

 

Tegnap a leves után beígértem a második fogás receptjét, aminek az alapanyagai időjárásra való tekintettel szintén a mélyhűtőből kerültek elő. Meg kellett állapítanom: eljött az ideje egy „újrafelhasználó” hét beiktatásának: ezt nagyjából negyedévente meg szoktam tenni, mikor felgyűlnek a maradékok a hűtőben és a mélyhűtőben, a kamrában pedig a megkezdett tartós élelmiszerek (hüvelyesek, tészták, gabonafélék, stb.). Az a megfigyelésem, hogy egy hétig tudok főzni belőlük úgy, hogy nem kell lemenni sem a boltba, sem a piacra – csak egy kis kreativitásra van szükség. Utána pedig annál nagyobb öröm a kitakarított kamrát, kimosott hűtőt friss élelmiszerekkel feltölteni.

 

Ez a felfújt készülhet kalács vagy sótlan kifli maradékból, de akár zsemléből is: én a karácsonyra elősütött, mélyhűtött gubakiflit olvasztottam ki hozzá, a darált mákkal együtt, ami szintén az ünnepi sütések után maradt. Ezen kívül csak egy tojásra, a maradék tejszínre, két, az asztalon árválkodó almára és némi cukorra volt szükség – és 20 percre az összeállításhoz.

 

 

 Kalácsfelfújt 011.JPG

 

 

Hozzávalók (2 adaghoz):

 

 

200 g gubakifli

50 g darált mák

50 g cukor

2 kisebb alma

1 tojás

1 dl tejszín

20 g vaj

1 teáskanál vaníliaeszencia

1 kávéskanál reszelt citromhéj

 

  1. A vajat a tűzhelyen, a sütőtálban felolvasztjuk.
  2. A kiflit karikára vágjuk, és a szeletkéket átpirítjuk a vajon, mindkét oldalon, majd a tűzről levéve egyenletesen elrendezzük őket a tál alján úgy, hogy teljesen befedje.
  3. Szórunk rá egy réteg cukrot, majd a tojást kikeverjük a tejszínnel, a vanília esszenciával és a citomhéjjal, és ráöntjük a kiflire.
  4. Néhány percig állni hagyjuk, hogy a kifli megszívja magát a tojásos-tejszínes masszával.
  5. A maradék cukrot összekeverjük a darált mákkal, és bőségesen megszórjuk vele a kifli tetejét.
  6. Az almákat megmossuk, kimagozzuk, gerezdekre vágjuk, és a mák tetejére rendezzük.
  7. Előmelegített, 160 fokos sütőben 15 percig sütjük, majd frissen fogyasztjuk.

 

(Én az egész folyamatot a Philips Multicookerben végeztem el: egy 10 perces FRY programmal kezdtem, így olvasztottam fel a vajat, majd sütöttem át a kifli karikákat. Az összeállítást követően, mialatt a gép önmagától melegen tartó funkcióba kapcsol, egy 15 perces, 160 fokra beállított BAKE programmal sütöttem készre. Kicsit aggódtam, hogy fogom egészben kivenni a végeredményt a kb. 20 cm mély multifunkciós sütőedényből, de sikerült: kiemeltem a betétet a gépből, és enyhén megdöntve egy fakanállal az edény oldalára fordítottam a felfújtat – innen már csak a tányérra kellett kicsúsztatni.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr105805809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása