A Két Cica Konyhája

Cranberry Curd

Cranberry Curd

 YI5M2344.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Régóta forgattam a fejemben, hogy a lemon curd (citromkrém) analógiája mentén készítek más gyümölcsökből is tortakrémet, de ez idáig nem jutottam el a megvalósításig. Azonban a költözés után előkerült pár dolog a mélyhűtőből – például a karácsonykor eltett fűszeres áfonyvér maradéka, amit az „ikeás húsgombócokhoz” készítettem az ajándékba kapott amerikai tőzegáfonyából. Mivel épp tortasütéshez készülődtem, pont kapóra jött: most a krém receptjét olvashatjátok. Mielőtt nekiálltam, azért megkérdeztem Google barátnőmet, ismer-e hasonlót, aki több lehetőséget is megmutatott: én a Larderlove.com oldalon olvasottakat tekintettem irányadónak.

 

 

 YI5M2346.jpg

 

 

 

Hozzávalók:

 

 

300 g amerikai tőzegáfonya

3 dl almacider

5 evőkanál méz

½ kávéskanál csilis-narancsos tengeri só (Fleur de sal d'Es Trenc)

1 bio narancs héja és leve

3 cm friss gyömbér

10 szem frissen őrölt bors (Thiercelin)

1 frissen őrölt szerecsendió virág (Thiercelin)

 

 

 

Lassú tűzön, időnként átkeverve puhára főzzük az áfonyát, majd a tűzről levéve botmixerrel pürésítjük. Jót tesz neki, ha áll egy kicsit, érdemes egy nappal előbb elkészíteni.

 

 

 YI5M2357.jpg

 

 

A krémhez:

 

4  felvert tojás

125g sótlan kókuszzsír (vagy vaj)

 

 

Mindenekelőtt forraljunk fel egy ujjnyi vizet egy lábosban, hogy aztán takaréklángon, a vizet lassan bugyogtatva készíthessük el a krémet.

Tegyünk egy keverőtálat a lábosra, és öntsük bele a pürésített, langyosra hűtött tőzegáfonyát. Adjuk hozzá a kókuszzsírt, és keverjük, míg a kókuszzsír feloldódik. Ekkor hozzáadjuk a négy felvert tojást, és lassan, fáradhatatlanul keverjük tovább, lehetőleg egy irányban, míg sűrű, krém állagú keveréket kapunk. A folyamatosságra azért fektessünk hangsúlyt, mert a tojás fehérje könnyen összetúrósodik, ami sem nem szép, sem nem finom, és egyáltalán nem illik egy süteménybe – pedig ez a krém tölteléknek készült…

Ha elkészült, kiforrázott üvegbe töltjük, légmentesen lezárjuk, és felhasználásig a hűtőbe tesszük (maximum egy hétig áll el).

 

 

 Az eredeti Cranberry Curd recept: Larderlove.com

 CranberryCurd11.jpg

 

 

 

További tőzegáfonyás receptek és szépészeti tanácsok:https://www.facebook.com/amerikaitozegafonya

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr46137341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása