A Két Cica Konyhája

Az epret is eperrel

Az epret is eperrel

eper.jpg

 

 

Elkezdődött a nagy nyári gyümölcs kánaán, a legfinomabb gyümölccsel, az eperrel - én is nyakig ülök benne: készülnek a dzsemek, szörpök, bodzával, bodzátlanul, de mindenképpen tartósítószer nélkül (receptek is lesznek).

 

Ilyenkor sok mindenre gondol az ember, de az eperallergia nem jut az eszébe, pedig egyre többen szenvednek tőle, és meglepő módon nemcsak gyerekek, hanem a felnőtt lakosság is, elsősorban a negyven feletti nők (ez kutatási adat). Erről én is egy rendezvényen értesültem nemrégiben, ahol egy epercsatni és egy epres creme brulée elkészítése mellett, néhány szakemberrel beszélgettünk.

 

Mindenek előtt megtudtam, hogy ez "eperallergia" valójában nem minden esetben allergia, hanem ételintolerancia, melyet a benne lévő fruktóz és a hisztamin válthat ki.

 

"Az ételérzékenység nem ugyanaz, mint az ételallergia. Nem az immunrendszer gyors válasza, hanem egyéb mechanizmusok állnak a hasonló tünetek hátterében. Az ételérzékenységnél a tünetek megjelenése a bevitt élelmiszer mennyiségével arányos, míg az ételallergiánál egészen kis mennyiség is ugyanolyan tüneteket vált ki, pl. egy szem eper is kiváltja az azonnali téves immunválaszt annál, akinek eperallergiája van. Az ételérzékenység és az ételallergia tünetei hasonlóak, ezért is nehéz diagnosztizálni. Ezek a leggyakrabban a gyomrot és a bélrendszert érintő emésztőszervi tünetek, de lehet viszkető csalánkiütés, migrénszerű fejfájás, ingerlékenység, idegesség, depresszió is." (Szatmári Éva dietetikus)

 

Dr. Balaicza Erika belgyógyász kiemelt még néhány fontos tudnivalót: "Nem veleszületett probléma, a helytelen életmód, étkezési szokások, bélgyulladások/fertőzések következménye, különféle gyógyszerek mellékhatása lehet...Legfontosabb, hogy minél frissebb és kezeletlen árut vásároljunk, ami sokat állt, abban felszaporodhat a hisztamin...Ha elkerülhetetlen, hogy hisztamint tartalmazó ételt fogyasszon, akkor az evés előtt 1-2 órával bevehetünk egy antiallergiás szert. Fontos azonban tudni, hogy ezek hatása hisztaminbevitel mellett sokkal rövidebb ideig tart."

 

Aki részletesen szeretne tájékozódni a témáról, javaslom a www.etelerzekenyseg.hu és a www.balaicza.hu oldalakat.

 

Én pedig rátérek a receptekre, melyeket a Mirage étterem nagyon helyes séfje, Lengyel Ákos készített el szerény közreműködésünkkel:

 

 

 DSC_4132.jpg

 

 

 

Paradicsomos eper-chutney

 

 

 

 

50 dkg hámozott paradicsom,

1 kg eper

20 dkg vöröshagyma

10 dkg cukor

1 dl méz

egy csipet só, koranderzöld, currypor

0,5 dl olívaolaj

0,3 dl balzsamecet

 

 

 DSC_4199.jpg

 

 

 

Az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk az olajon, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és sűrűre főzzük. Ezt az egzotikus szószt ehetjük kenyérre halmozva, de mártogathatunk bele sajtkockákat, sőt, sült húsoknak is kiváló kísérője.

 

 

 DSC_4172.jpg

 

 

 

Epres creme brulée:

 

 

 

5 dl tejszín

50 dkg eper

12 tojássárgája

6 tojásfehérje

1 csomag vaníliás cukor

40 dkg cukor + 2,5 dkg a tetejére

 

 

 

 DSC_4181.jpg

 

 

 

A tejszínt és az epret összeturmixoljuk, a vaníliás cukorral felforraljuk. A tojás sárgáját a cukorral fehérre keverjük. A turmixot felforraljuk, majd hozzáöntjük a tojás sárgájával elkevert cukrot és a tojás fehérjét. Habverővel jól összekeverjük, majd kis kerámiatálkákban tepsibe tesszük. A tálkákba még vizet öntünk egészen a peremig.180 fokon 1 óra alatt készre sütjük. Ezt a finomságot még különlegesebbé teszi, hogy a tűzsárkány nevű szerkezet segítségével magunk készíthetjük el a karamellmintázatot.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr606262264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása