A Két Cica Konyhája

Mi a tökéletes lágytojás titka?

Mi a tökéletes lágytojás titka?

 09.08 009.JPG

 

 

 

Egy hónapja készülök, hogy kiértékeljem a tavalyi évet – nem a nemzetközi gasztronómiai trendeket akarom felvázolni, azt megteszik helyettem mások. Én a saját munkám mérlegét szeretném elkészíteni, illetve a blog tartalmában történt változásokat.

 

Jó támpontot ad, hogy a Blog.hu adminisztrációs felületén 2013 novembere óta napi szinten nyomon követhető a toplista, mely a 10 leglátogatottabb bejegyzést tartja számon, az aktuális látogatottsági adatokkal. Mióta módomban áll figyelni, hogy alakulnak ezek a számok, teljesen átértékeltem a fontossági sorrendet a blogon szerepeltetett témákat illetően. Január elején a FB-on meg is osztottam szépen sorban ezt a 10 posztot, és bebizonyították, hogy nem véletlenül állnak ezen a helyen: új életre keltek, és szép eredményt hozott ez a „második karrier” is.

 

Hogy miért pont ezeket szerettétek a legjobban? Ez valójában rejtély. A statisztikai adatoknak mindig  van egyfajta mágiája: első látásra, egyenként nem mondanak semmit, vagy ha igen, abba belemagyarázható az adott napi politikai helyzettől az időjárás változásáig, annak az internetezésre gyakorolt hatásáig minden. De összességében nézve mégis felvázolnak egy képet az olvasói igényekről: mi az, amit szeretnétek?

 

Számomra éppen az első 3 helyezett okozott óriási meglepetést: a lágytojás receptje, a Főzdefeszt előzetese és a léböjtkúrás beszámolóm. Először kicsit meg is sértődtem: ezért sütök-főzök annyit? De jobban belegondolva, és újraolvasva az anyagokat, ez kijelöl egy fontos utat, bármilyen témáról legyen szó: ti szerettek olvasni! Ezek ugyanis kifejezetten hosszú anyagok, és ez az első 10 helyezettre összességében véve is igaz. Általában visszafogom magam, gondolván, hogy az internet nem egy magazin, ahol kényelmesen lapozgatva olvasgatunk hosszú cikkeket. Hát nem volt igazam. Az is biztató, hogy nyugodtan be lehet hozni más témákat – akár a böjtöt is, mert általános érdeklődés övezi. Az éttermekről, rendezvényekről szóló írások mindig népszerűek voltak, de nem az ajánlók, inkább a beszámolók, ezért lett a Főzdefesztes anyag kakukktojás. De azon nem tudok felülemelkedni, hogy érkezhetett egy lágytojásra (eddig) 21 435 látogató – elgondolkodtató… És a többiek sem sokkal maradnak el mögötte.

 

De nem húzom az időt, lássuk/lássátok, mit olvastatok a legtöbben a Két cica konyháján 2014-ben?

 

 

 1.      A tökéletes lágytojás titka: Ez a bejegyzés valójában az Instagramon indult - nem terveztem ugyanis, hogy megírom, egyszerűen lefényképeztem a reggelimet. A publikálás után néhány perccel kaptam egy privát üzenetet, hogy írjam meg, hogy sikerül így elkészíteni. Először erre válaszolva kezdtem taglalni, de közben rájöttem, hogy ez terjedelmesebb lesz, így e-mailben folytattam, végül rájöttem, hogy egyszerűbb, ha felteszem a blogra, hátha mást is érdekel. Hogy ez a "más" több, mint 20 000 olvasó lesz, nem gondoltam volna.

 

 2.     Hétvégén egy nagy, terített asztallá válik az Andrássy út: "A jó sör és a jó harapnivaló demokratikus alapjog" - az őszi Street Food Show-val összekötött Főzdefeszt beharangozója néhány órán belül több, mint 16 ezer olvasót mozdított meg, majd ki a számítógép mögül. Szuper rendezvény volt, én is alig várom a tavaszi folytatást!

 

3.      Léböjtös menü: mit eszünk, mikor nem eszünk?: a visegrádi léböjtkúrámról szóló beszámoló. Meglepő volt, mikor észrevettem, hogy néhány óra alatt több, mint 14 000 olvasó kattintott rá. Ezek szerint nemcsak az evés érdekel benneteket, hanem az is, hogy lehet megszabadulni a következményeitől.

 

4.      Karácsonyi kacsapecsenye: a karácsonyi szilvában sült kacsapecsenye, amit a visszajelzések szerint többen elkészítettek az ünnepekre.

 

5.      Egy lecsó mind felett: 5 helyezett a görög lecsó receptje lett - itt már az 5 jegyű kategóriában járunk a látogatók számát illetően. Viszont ezt kóstolták a legtöbben, mivel a Szimpla Vásárnap - őstermelői piac minden vasárnap-on is elkészítettem, és pillanatokon belül elfogyott belőle kb. 120 adag, a bevételből pedig befejeztük a kennelek biztonsági kerítését a NOÉ állatotthonban, amit egy korábbi, hasonló gyűjtésből kezdtünk el.

 

 6.     A legjobb epres limonádé: az epres limonádé nemcsak nagyon finom, de a legjobb pillanatban került fel, a júniusi kánikulában. Biztos sokan kipróbáltátok, most sajnos várni kell egy kicsit, mire újra aktuális lesz, de érdemes elmenteni a receptet, aki korábban nem figyelt fel rá!

 

7.      Fűszeres kukoricalepény benne sült zöldségekkel: ez egy nagyon finom, gyors és ügyes recept, de álmomban nem gondoltam volna róla, mikor megcsináltam, hogy toplistás lesz... 

 

8.      Francia citromtorta mandulával: ez a francia citromtorta nekem is a kedvenceim közé tartozik. Nem az a meglepő, hogy toplistás lett a receptje, nem is az, hogy csak a nyolcadik helyre került, hanem az, hogy az egyetlen édesség a TOP 10-ben!

 

9.      Sertéscsülök sütve-főzve: valójában meglepő, hogy ez a poszt csak a 9. helyen díszeleg... Ha jól belegondolok, sok minden változott a táplálkozáshoz való hozzáállásban ez alatt a négy év alatt is, mióta a blogot írom - ezt ti is nyomon követhetitek, ha figyelitek a toplistát...

 

10.   Őszi teraszozás a Várban:  a 10. helyen ez a poszt szerepel, ami visszaolvasva bennem is nagyon kellemes emlékeket idéz fel. MOST kezdtem el várni a tavaszt! De a hólapátolás is klassz lesz, aminek most nekiállok, ti pedig olvassátok újra!

 

 

A Blog.hu aktuális újítása a Követés funkció: ha a Blog.hu-n vagy az Indexen be vagy lépve (Indapass), a képernyő jobb felső sarkában új ikonokat látsz, többek között a „+követés” gombot. Ha rákattintasz, bárhol jársz az Indexen, a jobb felső sarokban látod, ha új poszt jelent meg a követett blogjaidon. Részletesen ITT olvashatsz a funkcióról, illetve arról, hogy tudod beállítani. Halkan mondom: szeretnék további követőket… Én már követem a kedvenc blogjaimat, és egyelőre jó játéknak tűnik: egy narancssárga csengettyű jelzi, ha új tartalom jelent meg valahol.

 

Nagyon köszönöm nektek az újabb együtt töltött évet, és remélem, az idei minden korábbinál újszerűbb és mozgalmasabb lesz, hiszen egy hónap múlva ÉPÜL A KERT!!!!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr537026993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása