A Két Cica Konyhája

Citromos kölesfelfújt eperrel

2015.6.02. 10:39
Citromos kölesfelfújt eperrel

koles4.jpg

 

Kicsit sajnálom, hogy nincs tartalékban valami ünnepibb recept - egy torta például, mert fontos naphoz érkeztünk: a Két cica konyhája 4 év és 8 hónap után "új ruhát" kapott - szerintem megérdemli.

A két cicafigura (Hefelle Glória munkája) természetesen örök elem marad, de az új dizájnt az Emotions ügynökségnek, Horváth Oszkárnak és Kérges Dánielnek köszönhetem. Velük folyamatosan dolgozunk további újításokon, melyek a nyár folyamán számotokra is kiderülnek. Örülök, hogy ezt természetesként aposztrofálhatom, de a Blog.hu csapata, Sára László, Adamcsa Bea és Péter Stefánia is felbecsülhetetlen segítséget nyújtott, hogy az új arculat a mai napon felkerülhessen. És köszönöm a jótanácsokat a barátaimnak, a családomnak és a bloggerpajtiknak, aztán hazajövök Hollywoodból, és leírom a receptet. :-)

Május folyamán háromszor készítettem el ezt a felfújtat: az első alkalommal félig főztem meg a kölest, mert a rizskochra emlékeztető állagot akartam. Másodszor teljesen, mert szerettem volna, ha puhább lesz, mint az előző. Harmadszor pedig ronggyá főztem, mert telefonáltam közben - és ez lett a legjobb! Az első kettő (mint a képeken is látszik) valóban megtévesztésig hasonlított a rizsfelfújtra, a harmadiknak viszont egyértelműen szuflé jellege volt, sőt az egyik tejérzékeny családtag alig merte megenni, mert azt hitte, túrót tettem bele. A jó hír az, hogy liszt és tejmentes, és nagyon egyszerűen cukormentessé is tehető.

 

koles_1.jpg

 

Hozzávalók:

 

200 g hántolt köles

kb. 6 dl víz (annyi, amennyi 2 cm-rel ellepje a kölest a lábosban)

1 csipet só

50 g méz (vagy stevia, ha cukormentesre vágyunk)

30 g vaj (vagy margarin, ha tejmentesen készítjük))

1 bio citrom héja + leve

3 tojás szétválasztva

1 teáskanál vaníliakivonat

Friss eper és eperszörp a tálaláshoz

 

1. A kölest egy lábosban felöntjük a vízzel, rádobunk egy csipet sót, és folyamatosan kevergetve a kívánt állagúra főzzük, majd hagyjuk félig kihűlni.

 

2. A tojásokat szétválasztjuk: a fehérjéből kemény habot verünk, a sárgáját simára keverjük a mézzel,  a vaníliakivonattal, a vajjal és a citromlével, majd a köleshez keverjük: először a sárga masszát, aztán a reszelt citromhéjat, végül óvatosan a habbá vert fehérjét.

 

3. Zsiradékkal kikent sütőtálba öntjük (ha szuflé jellegűt készítünk, érdemes kisebb formákat használni, mert nem lehet szépen szeletelni), és 220 fokra előmelegített sütőben 18-20 perc alatt átsütjük (a sütési idő függ a formák méretétől: szufléformában kb. 15 perc lesz).

 

4. Frissen, eperszörppel meglocsolva, friss gyümölccsel tálaljuk.

 

koles5.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr777511326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása