A Két Cica Konyhája

A szüret és a kondér becsülete

A szüret és a kondér becsülete

A kékfrankos szüretről - mint volt soproni gimnazistának – nincsenek jó emlékeim: reggel hétkor kimentünk a vizes szőlőskertbe, az évi rendes mezőgazdasági munka jegyében, és mire kisütött a nap, olyan vizesek és sárosak voltunk, hogy a melegnek sem tudtunk igazán örülni. Ezért a szüretet én a mai napig leginkább a bogrács és a grillrács mellett élvezem, a sütés-főzés közben a tavalyi termést kortyolgatva. Ott viszont nagyon, és bármikor kész vagyok megvédeni a kondér becsületét...

 

Borjúpörkölt szürkemarhából
– 2 kg húshoz
 
Pác:
5 szál zöldhagyma
2 sárgarépa
2 nagy fej vöröshagyma
4 babérlevél
2 szál zöld kakukkfű + 1 kávéskanál szárított
2 kávéskanál borókabogyó
1dl olívaolaj
 
Őrölt pirospaprika
Só, frissen őrölt fekete bors
3,5 dl száraz vörösbor
 
A zöldségeket és a fűszereket aprítás után felöntjük az olívaolajjal, és egy órát állni hagyjuk. A kockára vágott húst sózzuk-borsozzuk, majd rétegelve összekeverjük a páccal. Jól zárható edénybe tesszük és egy éjszakán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Másnap bográcsba öntve elkezdjük főzni. Mi kor a hús már szépen átfehéredett és levet eresztett, megszórjuk őrölt pirospaprikával, felöntjük a vörösborral, és lassan puhára főzzük.
 
ITAL: Légli Géza (Balatonboglár-Szőlőskislak) Birtokvörös 2009 (kékfrankos)
(vékonydongájú, friss, fűszeres veresbor)
 
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr722358485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.