Nem vagyok babonás, de néhány népi hiedelmet tiszteletben tartok, és terjesztek is. A Márton nap ezek közé tartozik: aki ma nem eszik libasültet, egy évre lemondhat a szerencséjéről. Hát én nagyon igyekeztem, és remekül is sikerült a feltálalt libacomb és kellékei, de mindez elhanyagolhatónak tűnt a káposztához képest: olyan lila lett, hogy még a hús is annak látszott tőle. Esküszöm, ugyanott vettem, ahol szoktam, úgy is készítettem el, nem csempésztem bele semmilyen színezéket – egyszerűen megtaláltam a világ leglilább káposztáját.
A vizuális kihíváson túl nagyon jóízű, édes káposzta volt, szép szálas, puha, de a fogak alatt enyhén hersenő állagúan szervírozva. A libára viszont kakukkfű helyett csombor került – elfogyott az enyém, és már nem kaptam a piacon. De a kedves hölgy, akitől venni szoktam, felvilágosított, hogy a kakukkfű más néven vadcsombor, így megkönnyebbülve tértem haza immár nyomorúságossá silányult fűszeres ládikámhoz, és sütöttem meg kedvenc vörösboros libacombomat. A krumpli azért került őzgerincformába, mert bár imádom hagymás törtburgonyát, nem tetszik, ha strukturálatlan kupacok hevernek egymás mellett a tányéron. Mivel a káposztával nincs mit tenni, a krumplit kellett megfegyelmeznem – így sikerült.
Viszont így együtt igazán átlagon felüli vacsora lett belőle, próbáljátok ki!

Vörösborban párolt, hagymával sült libacomb
Hozzávalók:
4 libacomb
4 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
Friss kakukkfű vagy csombor
Só
1 dl száraz vörösbor
A libacombokat besózzuk, és egy tűzálló tálba vagy tepsibe fektetve megszórjuk kakukkfűvel (vagy csomborral), mellészórjuk a negyedekre vágott hagymát és a megtisztított fokhagymagerezdeket, és aláöntjük a vörösbort. Az edényt lefedve 220 fokos sütőbe tesszük, és puhára pároljuk (kb. 40 perc). Ha ez megtörtént, levesszük a fedőt és a bőrét ropogósra sütjük. Közben a kisült zsírral locsolgatjuk, ki ne száradjon.

Párolt lilakáposzta
Hozzávalók:
1 kisebb fej lilakáposzta lereszelve
1 fej hagyma
1 kk. köménymag
2 ek. cukor
só, olaj
1 dl vörösbor
A felszeletelt hagymát az olajon megpároljuk. Közben hozzáadjuk a köménymagot, és megpirítjuk. Beleöntjük a cukrot, és az olajban hagyjuk karamellizálódni. Beletesszük a káposztát, megsózzuk, aláöntjük a bort és nagyon lassú tűzön, néha óvatosan megkeverve puhára pároljuk. Nagyon vigyázzunk, hogy ne pároljuk túl és a felesleges kevergetéssel össze ne törjük a szálakat.

Hagymás tört krumpli
1 kg krumpli
1 fej hagyma,
olaj, só, bors
1 tojás
A megfőzött krumplit lereszeljük. A hagymát olajon megpároljuk, és hozzákeverjük a reszelt krumplihoz, sózzuk, borsozzuk. Beleteszünk egy felvert tojást, sütőformába simítjuk és 20 percig 180 fokos sütőben sütjük.