A Két Cica Konyhája

„Ma már a hobbimnak élek”

„Ma már a hobbimnak élek”

 

Mautner Zsófia szakmai életének külkereskedelmi főiskolai végzettséggel vágott neki: nemzetközi kommunikáció szakon végzett 1995-ben. Utána külföldre ment, gyakorlatban is megalapozni a főiskolai tanulmányokat, így két évet dolgozott Németországban, Kölnben, szakmai gyakorlaton egy ügynökségnél, aki finanszírozási projekteket hajtott végre többek között Magyarországon. Ezt követte egy év New Yorkban, ugyanennek a kölni cégnek egy ottani irodájában, ösztöndíjjal. Utána jött haza 1998-ban, és akkor kezdett el dolgozni EU-s területen. Ma független gasztronómiai szakértő, blogját, a Chili&Vaníliát ezrek olvassák naponta - mi pedig ezúton kívánunk neki nagyon boldog születésnapot!

 

Rögtön az EU- csatlakozás előkészítésén kezdtél dolgozni?

 

Igen, a PHARE programokkal kezdtem: ez az EU-s támogatások nagy előprogramja volt. ’98-tól 2003-ig mindig ott voltam, ahol ez a PHARE program - segédkoordinációnak hívták, államtitkárságnak, és ez mindig vándorolt, attól függően, hogy milyen struktúrában voltunk, milyen minisztériumban – mivel több kormányváltást végigéltem a rendszeren belül, míg 2003-ban kimentem Brüsszelbe.

 

Meddig voltál ott?

 

Pontosan öt évig, 2008-ban jöttem haza. Az EU melletti  állandó magyar képviseleten dolgoztam, ahol esélyegyenlőséggel, kultúrával és oktatáspolitikával foglalkoztam.

 

Hogy látod most a múltadat? A jelenlegi helyzetedhez, munkádhoz mennyiben járult ez hozzá?

 

Nagyon sok mindenben. Eleve fontos alapot adott, hogy volt lehetőségem minderre, másrészt a nemzetközi múltam, a sok külföldi lét, meg a sok utazás, ami ehhez a munkához kapcsolódik, nagyon sokat adott hozzá ahhoz, ami a mai munkám. Minden abból indult ki, amit én a gasztronómiában is képviselek: ez a „multikulti” irány ebből táplálkozik. A nemzetközi vonal, és a diplomáciai pedig nagyon sok mindenben összekapcsolható. Azt, hogy éppen most milyen területről szól: esélyegyenlőség, kultúra, gasztronómia, az nagyjából mindegy - a sok emberrel való kommunikáció, különböző kultúrák összehangolása a lényeg. Nagyon szerettem a brüsszeli munkámat, és nem azért hagytam abba, mert megutáltam - imádtam és tudtam volna csinálni nyugdíjas koromig szívesen. Azért váltottam, mert közben kialakult ez a másik vonal, a gasztronómia, ami hobbinak indult, de egy ponton az életemben is átvette az irányítást.

 

Ez a másik vonal hogyan épült fel?

 

Mindig szerettem főzni, és ez a külföldi tartózkodások idején, mikor az ember nélkülözi a családot, különösen fontos lett. De a fordulópontot egyértelműen New York jelentette, ahol megérintett a nem csak kulturális, hanem kuliránis sokszínűség. Beleszerettem abba, hogy milyen természetesen tudnak ezek a különböző kultúrák és konyhák egymás mellett megférni. Ott történt meg, hogy a hobbi átkattant egy komolyabb dologgá, ami azt jelenti, hogy onnantól kőkeményen képeztem magam: szaksajtó olvasása, szakkönyvek, szakácsiskolák ott NY-ban, és utána az összes utazásomat főzőtanfolyamok köré szerveztem. Akkor még nem tudatosan zajlott mindez, hanem a szenvedély hajtott, mert annyira imádtam ezt az egész témát, hogy ilyen mélységeiben érdekelt.

Ez vezetett oda, hogy 2005-ben hoztam létre a blogot.

 

Brüsszelben, hobbiként?

 

Abszolút, nem volt olyan ambícióm vele, hogy ez egy márkaépítési stratégiának lesz az első pontja, mint ahogy ugye ma már ez simán lehetne így, mert sokan csinálják, és szerintem nagyon jó kiindulási pont egy ilyen ambícióhoz. De akkor én tényleg azért hoztam létre, mert iszonyú sok mondanivalóm volt, és éreztem, hogy kell egy olyan fórum, ahol ezt meg tudom osztani. Az, hogy az írás is ilyen örömöt okoz, csak menet közben derült ki, soha életemben nem írtam előtte. Azt se tudtam, mi az, hogy blog, nem vagyok műszaki beállítottságú. Mikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy ebből valaha bármi komolyabb lehet.

 

A  blog tulajdonképpen egy hidat épített közted és Magyarország közé, nem?

 

De igen. Az elején még rendes voltam, mert akkor írtam angolul is, ami nagyon jó volt, mert egy nagy nemzetközi körforgásba be lehetett kerülni, és a magyar konyha nem volt ismert. Így imádták és olvasták és írtak és kérdezek, de utána egyre több magyar olvasóm lett, és két nyelven vinni nagyon fárasztó volt: maradt a magyar verzió.

 

Tehát három évig párhuzamosan zajlottak az események?

 

Igen, 2008-ban költöztem haza, akkor le is járt kint a szerződésem, előállt egy döntési helyzet: maradhattam volna a régi helyemen, de sok új lehetőség is volt. Dilemmáztam rajta, elég sokáig, legalább egy évig. Mérlegeltem: úgy terveztem, kiveszek egy év fizetés nélküli szabadságot és megnézem ez hogy tetszene - de végül is mikor hazajöttem 2008 nyarán, még fél évig „EUztam”, közben pedig próbáltam felmérni, milyen a gasztronómiai szakma, milyenek a szereplői, kikkel lehet együtt dolgozni. És akkor az élet megoldotta a problémát, mint ahogy az lenni szokott: kaptam egy felkérést az akkor induló Dining Guide-tól, hogy az új honlapnak, amit akkor hoztak létre, a főszerkesztője legyek. Csak úgy magában nem mertem volna kiugrani a nagy semmibe, de akkor már láttam, hogy milyen lehetőségeim vannak. Akkor volt már tehát egy fix dolog, amivel biztosan megállhattam a lábamon.

 

Soha nem bántad meg egy pillanatra sem?

 

Nem. Pedig az elején - összehasonlítva egy brüsszeli fizetéssel, ami nagyon komoly életszínvonalat és egzisztenciát biztosít, és nagyon kiszámítható - négyszer annyit dolgoztam és fele annyiért.  De az ember az életszínvonalát úgy állítja be, ahogy szükséges - ez egy döntés volt, amit be kellett vállalni, és szépen utána egyenesbe kerültem

 

Meglepett a magyar gasztronómia helyzete? Mennyire voltál képben?

 

Ugyan távol voltam, de nagyon sokat jártam haza, havonta, kéthavonta. Aztán amikor a blogom elindult, pláne figyelemmel kísértem. Akkor már kapcsolatban voltam emberekkel, megkerestek itthonról. Nagyjából pontosan tudtam egyrészt, hogy mire jövök haza, másrészt az is egy érv volt emellett, hogy egy, az EU csatlakozáshoz hasonlóan izgalmas, úttörő munkában vehetek részt.

 

A magyar gasztronómia megújításának folyamatát össze tudod hasonlítani valamilyen nemzetközi trenddel?

 

Én azt pontosan tudtam, hogy mi fog történni: ilyen gasztro megújulási folyamatok sokfelé voltak a világban. Ez kiszámítható. Kb. 15 éves folyamat, amiben benne vagyunk, ennek az első öt évében járunk nagyjából, és a külföldi minták alapján lépésről-lépésre, évről-évre kiszámítható, hogy mi fog történni. Tudtam, hogy ez egy olyan pillanat, aminél izgalmasabb nem sok van az életben – és a gasztronómiában.

 

Ahhoz képest, amit előzetesen gondoltál erről a folyamatról, a megfelelő ritmusban zajlik?

 

Igen, picit felgyorsítva talán, mint külföldön ezek pár országban történtek. Pontosan az történik, ami máshol is, abszolút előre megyünk. A tavalyi év egy iszonyú nagy fordulópont volt, mégpedig abból a szempontból, hogy ezidáig a forradalom és a megújulás csak a luxus éttermeket érintette. Ami egyébként teljesen normális, mert mindenhol a világon így történt, hogy onnan indult, egyszerűen azért, mert ott vannak meg azok az erőforrások minden tekintetben (pénz, alapanyag, szellemi erőforrások, chefek, nemzetközi tapasztalat stb.), hogy ezt meg tudja tenni. Ez az átlagember számára érzékelhetetlen. 2010 volt az a fordulópont, amikor ez elkezdett kicsit lefelé gyűrűzni, a tavalyi év abszolút ezeknek a kicsi, pici, egy-egy személyből, ötletből, vagy családból induló gasztronómiai vállalkozások - szolgáltatások, házhoz szállítás, bonbon műhely, kispékség – éve volt, és a következő évnek is ez a trendje. Ami kimaradt és szerintem jövőre, két év múlva jön, az éttermi skálának a középső szintje, amiből a legkevesebb van: a jó bisztró.

 

Vannak e téren saját vállalkozói ambícióid?

 

Nem, egyelőre nem: nagyon sokféle, változatos munkát végzek, és sok időmbe került, míg ezek között is megtanultam kiválasztani, hogy mi az, amit a legjobban szeretek, amiben a legsikeresebb tudok lenni. Az írást szeretem a legjobban, ezért szeretném úgy átstrukturálni a kapacitásaimat, hogy maradjon rá elég időm: ősszel jön az új szakácskönyvem, és több más, hasonló munkában is részt veszek.

 

Az interjú eredeti, rövidített változata a Haszon nőknek magazin 2011.márciusi számában jelent meg.

 

Fotó:Lakner Kinga

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr783197101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.