A Két Cica Konyhája

Amiben utolértük Bécset

Amiben utolértük Bécset

 

Il Gatto Nero szerdai (és csütörtöki) vacsorája:
 
 
Ahogy kigyulladnak a karácsonyi díszkivilágítás első kósza lámpácskái az utcánkon, a lelkünkben lakó pavlovi eb úgy kezd el nyáladzani forralt borra, kürtőskalácsra, faszénnel hevített vasplatnin sült nyesedékre, infralámpával szikkasztott hurkára/kolbászra ácsingózva. A boldog – értsd: forintbedőlést megelőző – békeidőkben ilyenkor az ember gondolt egyet, élete párját és annak két barátnőjét kocsiba ültette és ripsz-ropsz, már suhant is a Wien tábla irányába, hogy aztán egész visszaúton hallgathassa a hölgykoszorú Modorosblogba illő áradozását a „csodás hangulatról”, a „filmbe illő díszkivilágításról”, a csontig hatoló hidegben, műanyagkéssel nyiszatolt, de úgy is „fönséges bratwustról” és persze, az „utánozhatatlan” rumpuncsról.
 
Na, ennek vége. Válság van, leminősítés van, végtörlesztés van. Az ember először számol, aztán mozdul: egy tank benzin 25,000 Ft, erre rájönnek az autópálya matricák és az ottani elkerülhetetlen fogyasztás, az még a parndorfi leágazás mellett görcsösen előre szegezett tekintettel elsuhanva is annyi, mint egy négyzetméter lakás. Amíg rosszabbul élünk, mint négy éve, flangáljon adventkor Bécsben a Matolcsy, mi pedig elégedjünk meg a Vörösmarty térrel.
 
És lőn meglepetés. A Vörösmarty térnek hangulata van, különösen középen, ahol a szokásos karácsonyi zsibvásártól elkülönítve helyet kaptak az ételpultok, sőt, úgy tűnik, múlt év óta lezajlott valamiféle csendes gasztroforradalom is. A mindenkori Szigetek tömegbüféi és a másodosztályú balatoni strandok ételkínálatát elegyítő tavalyi felhozatal helyett mintha a boldogult Budai Gourmet egyik sarka támadt volna fel és kelt volna életre a tér epicentrumában. Második körbejárásra az is feltűnik, hogy ezért a változásért tulajdonképpen egyetlen gasztroműhely, a Picanter stábja a felelős. Nem tudom, ki milyen megfontolásból múlatja Bécsben az adventot, de azt kell, hogy mondjam, ha a Vörösmarty tér bódéútvesztőjében megtalálja az utat középre és arccal a pult felé helyet foglal a kávézóterasz-szerűen elhelyezett székek egyikén, mind a kínálatot, mind az ételek/italok minőségét, a hely hangulatát tekintve azonnal egy másik Univerzumban lévő Magyarországon érezheti magát. Igen, ott, ahol pálinkával, hurkafüzérekkel, kolbászkarikákkal, fél csülkökkel megrakott gyorsnaszádunk már rég átszlalomozott a világgazdaság Szküllái és Kharübdiszei között, és most éppen a tökéletes libás tőtöttkáposzta élvezetére oktatja az eurózóna lotophagoszoait.
 
Az ételekben inkább magyar, miliőben pedig a nemzetközi igényekre belőtt Picantert és a nyilvánvalóan hozzájuk tartozó, egy klasszikus piaci stand és egy barcelonai tapasbisztró hangulatát egyszerre idéző Sonka-sonkát szemrevételezve első pillantásra igazából nem is tűnik fel a trükk, ami által magasan kiemelkednek a szokásos vásári kínálatból. Talán a kínálat látványos és igényes elrendezése? A láthatóan nagy gonddal kialakított külső-belső miliő, az „egyszerűt nagyszerűen” elvet követő ötletkavalkád, ami a design egyes részeit jellemzi? (Lásd a pultot megvilágító égősor befőttesüvegekből kialakított búráit.) Talán az, hogy a hely kialakításakor az ilyenkor elvárható sörpados megoldáson túllépve figyelembe vették azt is, a fogyasztóknak mekkora a tényleges helyigényük, ha falkában kívánnak hurkát/kolbászt/csülköt falni és ehhez képest helyezték el a könyöklőket és asztalokat?
 
Talán. Talán mind együtt, talán valami teljesen más. Egy biztos: első pillantásra is látszik, hogy az itt dolgozók láthatóan szeretik, amit csinálnak, és szeretnek mindenből egy kicsivel többet adni annál, mint ami feltétlenül kell. Szeretik a szakmájukat, szeretik a nyersanyagokat, amikkel dolgoznak, úgy néz ki van stílusérzékük, és egy elkapott beszélgetésből az is kiderült, hogy személyesen ismerik a beszállítóikat – és ezzel a hozzáállással létrehoztak egy valóban nemzetközi színvonalú helyet az adventi dömpingben.
 
Update:
 
A fenti posztot még szerdán írtam, majd csütörtökön a Szent István téren keresztül vitt az utam, ahol ismét csak kinőtt egy adventi vásár a földből. A bazilika lépcsőjéről körülnézve, már az első pillanatban feltűnt, hogy a közepén lévő korcsolyapálya látogatottságot tekintve mintha két külön napszakra osztaná a teret: míg jobb oldalon alig lézengtek, a balon – ebédidőről beszélünk – szolid tömeg gyülekezett egy meghatározott ponton. A büfé ötletes kivilágítása már távolról megadta a megfejtést: igen, a Picantereseknek ezen a vásáron is található egy standjuk. Másfél óra múlva visszasettenkedtem egy fényképezőgéppel, a bejegyzést illusztráló képek egy részét akkor készítettem.

 

 

Il Gatto Nero írása

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr763434564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.