A Két Cica Konyhája

Luxusétterem, amiben lélek lakik

Luxusétterem, amiben lélek lakik

nmtkmirk_2_800x600.png

 

 

 

A luxuséttermeknek nem általános jellemzője a bensőséges hangulat: általában komoly befektetők állnak a háttérben, az enteriőr kialakítását dizájnerekre bízzák, az étlap a nemzetközi trendeknek megfelelően, nagy tudatossággal kerül megalkotásra, kommunikációs szakemberek dolgoznak a küldetés megfogalmazásán, a sajtóban való megjelenésen. A luxusétterem egy értéktárgy, egy fontos befektetés, melyet építeni, óvni kell, hogy aztán dicsőséget, díjakat, és nem utolsó sorban pénzt termeljen tulajdonosainak. Ez nem jelenti azt, hogy ez úton nem jöhetnek létre értékes, egyedi dolgok, helyek, de lélek nem lakik bennük.

 

 

A LouLou számomra mindig olyan volt, mint egy szerelem. Mondén, egyedi, kicsit szilaj – megfoghatatlan, valójában megfogalmazhatatlan személyiség.  1996-ban, megnyitását követően nem egy étterem volt, hanem egy darabka Párizs, egy hangulat, ami megjelenésében és ízeiben merőben mást adott az évtized kínálatához képest.A Vigyázó Ferenc utcai étterem bezárása anno nagy veszteség és csalódás volt mindannyiunk számára, és annál nagyobb örömöt jelentett a 2013-as újranyitás a Király és a Székely Mihály utca sarkán. A design változott, a hangulat is, de a minőség semmivel nem ment alá a várakozásoknak. Sőt.

 

 

Mert a LouLou lelke, Rudits Károly a régi maradt: a gasztronómia és a kérlelhetetlen minőség szenvedélyes és elhivatott képviselője.Még a nagyböjt előtt, az ebédmenüt kóstoltam végig nemrégiben (ezért szerepelnek húsételek a fotókon), és amit kaptam, tökéletesen visszahozta azt az élményt, amit korábban számomra a LouLou jelentett.

 

 

 

 

Károlyon kívül egy, az ablakban látható, antik faragott lófej hordozza a múlt szellemét (korábban egy régi körhitából származó paripa nyargalászott az előtérben, a betérők feje fölött). A kortárs művészet is helyet kapott: imádom az asztalokon látható madár figurákat, de a kedvencem az előtérben ékeskedő óriási, Dior-rózsákkal ékesített puff… (Enteriőrfotók itt láthatók).

 

 

wklqwant_2_800x600.png

 

 

Az ízek ugyanazt az egyediséget hordozzák: furcsa paradoxon, de ezekben az ételekben, az ízekben, a textúrákban egyszerre van jelen a „nagyi főztje” és a fine dining. Ennek tökéletes példája volt a zöld puy lencséből készült leves a falatnyi sós képviselőfánkokba töltött lazackrémmel, de említhetném a malacfejet ropogós tésztában is, spenóttal és salátával – nekem például ennyi pont elég egy télre a disznótorból. Megannyi harmonikus, ízletes, jól megkomponált fogás, olyan magyarosan franciás kivitelezésben, így azoknak is szívből ajánlom, akik nem szeretnek messzire szakadni a hagyományos ízvilágtól, de nyitottak valami újra. Az árak pedig szinte barátinak tekinthetők, ha ár/érték arány szempontjából közelítjük meg a kérdést: egy 3 fogásos ebéd 4350 Ft, a négy fogás 5550 Ft. Aki megkóstolja, később biztosan visszatér, hogy kipróbálja a vacsora étlapot is.

 

 

Régóta készültem ennek a bejegyzésnek a megírására – nem akarok ömlengeni, és nehéz olyan dologról írni, amihez emocionálisan is kötődöm. De ma ünnepnap van: este a LouLouban vacsorázom, mégpedig egyik kedvenc „tévés szakácsommal” Jonathan Phanggal – nem kettecskén, hanem egy újságíró csoport részeként.Úgyhogy hamarosan visszatérek a LouLouval, de előtte szerettem volna külön megírni, mit is jelent nekem.

 

(Most rákacsintottam  a tavaszi fogásokra is a Facebook oldalukon, és nagyon várom már az estét!)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr587257341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.