A Két Cica Konyhája

Így neveld a "sárkányodat"!

2015.6.03. 20:08
Így neveld a "sárkányodat"!

mobil_269.jpg

 Mimike az a kis okospofi volt ott legfelül.

 

A múlt héten már írtam róla, mennyire nem örülök neki, hogy a „médiamacskák” hamis képet festenek a kis pihe-puha házi kedvencekről: a gazdáik mintha felsőbbrendű főbérlőként tekintenének rájuk – pedig a cicák néhány egyszerű nevelési alapelv betartásával szeretetteljes lakótárssá tehetők.

 

Júniust írunk – ez a hónap az egyik legfrekventáltabb „kidobott macska – szezon” az évben. Folyamatosan követem néhány macskamentő szervezet FB oldalát, és látom, hogy egyre-másra érkeznek hozzájuk az ijedt kis cicacsaládok: mamával, vagy mama nélkül. Tőlük 8 hetes koruk után lehet őket örökbe fogadni, mikor már üzembiztosan fogyasztanak szilárd táplálékot, úri módon használják az almot, és nem utolsó sorban visszanyerik a bizalmat az emberekben. Így néhány napi beszoktatás után lelkesen dorombolnak, és kialakíthatjuk velük közös életünket, ami jó esetben egy-másfél évtizedet meghaladó időtartam lehet. Azért ezt a megoldást hangsúlyozom első sorban, mert rengeteg a kidobott kiscica – természetesen érkezhet az új jövevény ismeretségi körből is, hiszen nem mindenki ivartalaníttatja a macskáját, az arisztokratikus ízlésűek pedig vehetnek sok pénzért fajmacskát (ennek az előnyei mellett hátulütői, de mindenképpen meghatározott szabályai vannak).

 

Ha ismert alomból érkezik, én azt javaslom, hogy várjuk meg a költöztetéssel a 12 hetes kort – akkor már elválasztja a mamacica, mert a pici gyakorlatilag önállóvá válik, így mindkettejüknek kisebb traumát okoz a költözés, és ez a cicán élete végéig érezhető lesz.

 

mobil_271.jpg

Mimi a tesójával, Bobival. Közvetlenül a költözés előtt - ő áll hátul. 

 

De mi történik a költözést követő néhány napban?

 

Mert amikor kiválasztjuk, látogatjuk a kicsi jelöltet, olyan közegben találkozunk vele, ahol maximális biztonságban érzi magát: a tesói és a mamája védelmében, olyan emberek között, akiket jól ismer. Aki még nem nevelt kiscicát, hajlamos azt hinni, hogy ez az állapot átmenet nélkül megvalósul egy másik helyszínen is, ahova a pici idegenként érkezik.

 

Először is fel kell szerelni a háztartást a macskatartáshoz szükséges alapeszközökkel: alomtálca, jó minőségű macskaalom (fontos, hogy ez jó nedvszívó képességű legyen, ha kapar benne a cica, ne szálljon fel belőle egészségre ártalmas por, amit belélegezhet, és lehetőleg nyelje el a szagokat is); vizes tálka, külön etetőtál és életkorának megfelelő macskaeledel. Szükségünk lesz még egy jól zárható és tisztán tartható hordozóra, fekhelyre, kaparófára és néhány játékra is.

 

De a legfontosabb az érzelmi felkészülés a felelősségvállalásra: ezen túl lesz egy gyerekünk, akiből soha nem lesz felnőtt. Élete végéig a gondoskodásunkra szorul – amit persze ezerszeresen meghálál majd, de ezt a kapcsolatot a költözését követő néhány napban nekünk kell megalapoznunk.

 

A kölcsönös ijedtség nagyjából akkor kezdődik, mikor a pici bekerül a dobozba, és kilépünk vele a neki addig otthont adó lakás ajtaján. Én sem gondoltam volna korábban, hogy ez így lesz, de minden alkalommal mellbevágott a felelősség: tudok-e kiegyensúlyozott, boldog macskát nevelni a szipogó kis szőrgombócból? Falun nőttem fel, ahol mindig volt bőven „macskaáldás”, és én imádtam is őket rendíthetetlenül, de miután Budapestre költöztem, nem tudtam elképzelni egy darabig, hogy lakásban „sanyargassak” egy macskát. De több barátomnak volt cicája, és végül ők vetettek véget a „macskaböjtnek” azzal, hogy megajándékoztak születésnapomra egy cicával (saját, közös „termésből”). Arra azért egy mondat erejéig kitérnék, hogy ezt csak különleges és ritka esetben ajánlom, akkor, ha a megajándékozott egészen biztosan semmire nem vágyik jobban egy macskánál, és akkor is meg kell vele beszélni – élő meglepetést ne szerezzünk senkinek, mert ha rosszul sül el, az állat látja kárát.

 

Szóval egyszer csak ott álltam Mimikével, egy tonkinéz (sziámi-burma keverék) aprósággal egy Lónyai utcai lakás körfolyosóján, és ösztönösen magamhoz ölelve vittem le a bezárt hordozót, nehogy kiszökjön és elszaladjon (a falusi macskák folyton jönnek-mennek, így ez a városban lakva az állandó rémálmom maradt). Aztán beültünk az autóba, bekötöttem a dobozát az anyósülésen a biztonsági övvel, és mielőtt elindultunk, lekuporodtam szemmagasságba vele, és megígértem neki, hogy mindig vigyázni fogok rá, nagyon fogom szeretni, és szeretném, ha nagyon boldog macska lenne. Ezzel magamat nyugtattam meg, de végig engem nézett, és végül megszánt: abbahagyta a nyifogást.

 

Szépen hazaautóztunk, én letettem a szoba közepére a dobozt, és kinyitottam az ajtót, leültem vele szembe és beszéltem hozzá. Közben nem jött ki, de mikor felálltam és elindultam, utánam jött. Akkor szépen felvettem, megsimogattam, és idegenvezetést tartottam neki a lakásban: beletettem az alomba, kimentünk a konyhába, adtam neki vizet és ennivalót – bár egyelőre csak megnézte, és nem élt a lehetőséggel. Viszont másfél nap múlva, mikor számára eljött az ideje az első pisinek és falatozásnak, mindent pontosan tudott, hol talál.

 

 

 

 

Négy napig alig mozdultam ki: figyeltem a cicát, próbáltam összehangolódni vele, és tudatosan alakítani közös rendszerünket. Úgy alakult, hogy csütörtökön vittem haza – pénteken nem mentem dolgozni, majd a hétvégét is „neveléssel” töltöttem, és hétfőn reggel egy igazi, bújós, puszilkodós úrilányt hagytam otthon, aki az alapkérdések tekintetében mindig betartotta a játékszabályokat:

 

  • naponta kétszer eszünk: reggel, mikor a gazdi felébred, ilyenkor a REGGELI vezényszó hangzik el, és este, mikor a gazdi hazajön, ezt VACSORÁNAK hívják. Nap közben „ROPI” (száraz macskaeledel) van a tányérkában, és mindig van mellette víz;
  • pisi-kaki az ALOMban történik (amit a gazdi minden reggel kitakarít);
  • amikor felhangzik egy bizonyos, erős hangsúllyal, egészen másképp, mint ahogy a gazdi beszél velünk az, hogy NEM SZABAD, abba kell hagyni, amit csinálunk (ennek a tanulásához sok türelemre van szükség, de megéri – és nem szabad elérzékenyülni attól, hogy pici, puha és cukin néz…). Ha valamit többször megismétel, pl. felül a konyhapultra vagy az ebédlőasztalra (bárhova, ahova nem szeretnénk odaszoktatni),egyszerűen vegyük le, és a szemébe nézve mondjuk el, hogy nem szabad. Így jó eséllyel elérhetjük, hogy a jelenlétünkben nem fog odaülni – ennél egy embernél sem lehet többet elérni…
  • ha szeretnéd, hogy beszédes legyen a cicád, BESZÉLJ HOZZÁ – és kezdetben gyakran mond ki nevét, lehetőleg úgy, hogy közben ránézel, vagy megsimogatod – így fogja megtanulni;
  • HAGYD HOGY MEGISMERJEN! – a cicák nagyon nyitottak és kíváncsiak, ha már biztonságban érzik magukat: engedd, hogy megszagoljon, körbejárjon, felmérjen magának. Így tanul meg bízni benned.
  • DÍCSÉRD! Ez nálunk egy simogatás közben elhangzó OKOS CICA kijelentés, de az a lényeg, hogy pozitív töltést kapcsoljon hozzá. Én soha nem adtam egyik macskámnak sem jutalomfalatot, nem szabad, hogy összekösse az evéssel – ez ugyanolyan tévút, mint az embernél.
  • KERESD A TÁRSASÁGÁT, DE NE LÉGY TOLAKODÓ! Én a sírva bujkálás időszakában, az első egy-másfél napon békén szoktam hagyni őket: nem szedem ki pl. a radiátor alól, de néha melléülök és beszélek hozzá, gyengéden cirógatom. Akkor lehet vele játszani, simizni, gyúrni, ha már magától jön, és kéri. Szerencsére nem kell sokáig várni, nagyjából a harmadik napon bevacsoráznak és birtokba veszik a lakást: utána úgyis mi lakunk náluk. :-)

 

(Elnézést kérek a képek minőségéért: Mimikéről csak papírképeket találtam, de ha előkerül a CD, amin az eredeti képek vannak,megígérem, bepótolom.)

 

 mobil_267.jpg

 Mimike felnőtt úrinő korában - egyébként éppen kiscicákat várt. Mellette a kedvenc rózsaszín macija...

 

3.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr287515528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.