A Két Cica Konyhája

Brunchozó lesz Buda egyik legkedveltebb vendéglője

Brunchozó lesz Buda egyik legkedveltebb vendéglője

dsc04853.jpg

A váltásban a vendégek szokásai, a városi ritmus és a gasztronómiai trendek egyaránt szerepet játszottak.

Nyolc év után új fejezet kezdődik a Gléda történetében. A budai vendéglátóhely mostantól brunch koncepcióval folytatja működését, és Gléda Brunch Buda néven nyit újra.

dsc04808.jpg

Az új koncepció nem szakít a múlttal, inkább továbbgondolja azt. A vendégek továbbra is találkozhatnak a Gléda klasszikusaival – a házi túrós csuszával, a rántott hússal, a paprikás csirkével vagy a húslevessel –, csak épp egy olyan közegben, ahol ezek természetesen férnek meg a reggeli fogásokkal.

A brunch itt nem pusztán nemzetközi trendek másolata, hanem egy saját ritmusú „reggeli–ebéd” élmény, ahol egy bundáskenyér, egy jó kávé és akár egy pohár pezsgő ugyanúgy része lehet a napnak, mint egy tartalmasabb, klasszikus fogás

- mondta Deli János, a hely tulajdonosa.

A Gléda Brunch Buda nem formális étkezések helyszíne kíván lenni, hanem egy olyan tér, ahol a régi törzsvendégek és az új, brunch-rajongó közönség egyszerre találhatja meg a helyét. A kínálatban így a reggeli ételek egész nap elérhetők maradnak, miközben az ebéd továbbra is fontos szerepet kap, különösen az üzleti vendégek számára.

deli_janos_2.jpg

A vacsoraélmény sem tűnik el teljesen, inkább új formát kap. A jövőben a Gléda esti arca elsősorban privát eseményekhez kötődik: tíz főtől egészen nyolcvan főig személyre szabott vacsorákat és rendezvényeket kínálnak majd, egyedi ajánlat alapján. Így a korábbi évek hangulata tovább él, csak intimebb, alkalomhoz kötött keretek között.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5719086649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása