A Két Cica Konyhája

A répatorta nagy napja

2012.10.03. 12:49
A répatorta nagy napja

 Lakásvásár 003.JPG

 

 

Egy napra kinyitott a Két cica konyhája: a nap sztárjai közül itt érkezik a fehércsokis répatorta receptje.

 

Augusztusban több nagy döntést is hoztam: az egyik az volt, hogy eladom a lakásomat, hogy ezáltal közelebb kerüljek távlati terveimhez, a másik pedig, hogy megpróbálok egy kicsit „kilépni” a blog mögül, és megteremtem a lehetőségét, hogy személyesen is találkozhassak a Két cica konyhája olvasóival.

 

Első körben ez a két dolog összekapcsolódott: a lakásomban szerveztem nyílt napot, ahol vendégül láttam azokat, akik a lakásvásárlás iránt érdeklődnek, és rendeztem egy „lakásvásárt” azokból a holmikból, melyeket nem akartam magammal költöztetni, így gyakorlatilag bárki jöhetett, aki ilyen jellegű pezsgésre vágyott.

 

Döcögősen indult ez a lakáseladás: megjelentek a szokásos hirdetések, gyér számban érkeztek érdeklődők, telefonok (ami tudom, hogy így szokott menni), de nekem nagyon kilátástalannak tűnt az egész. Mivel több, mint 10 éve foglalkoztat a költözés gondolata, leültem, és megkérdeztem magamtól, miért nem sikerült soha a végére járni. A válasz meglepően egyszerű: utáltam lakásokat nézni, és inkább maradtam, ahol vagyok. Mert bemenni mások intim szférájába, benézni oda ahol alszanak, fürdenek, esznek, alapjában véve kínos – mindkét fél számára. Így eldöntöttem, hogy az én lakásom innentől fogva nem „intim szféra”, hanem árucikk. Nem kell esténként, reggelenként húsz percekre ide óvakodni, hanem nyílt napot szervezek, és mindenki, akit érdekel, kötetlenül eltölthet itt egy órát: kávézhat, sütizhet, zenét hallgathat, ha kedve van, még vásárolhat is. Csak a két cica miatt aggódtam, de feleslegesen: ők rendesen betartották a napi menetrendjüket. Mikor itt volt az ideje, eltűntek aludni, játszásidőben pedig dögönyöztették magukat az egybegyűltekkel - összességében véve, azt hiszem jól szórakoztak. A nap során készített fotókat ITT nézhetitek meg.

 

Engem lepett meg a legjobban, mennyire fogékonyak erre az emberek: e-mailen történő bejelentkezés után adtunk időpontot, és a helyek néhány nap alatt beteltek – ennél csak az volt meglepőbb, hogy a jelentkezők túlnyomórészt el is jöttek, így röpke 5 óra alatt közel 80 ember fordult meg nálam (ebből négyen maradtak, mint komolyabb lakásvásárlók, ami nagyon jó arány). Sokan (főleg a barátaim, ismerőseim, korábbi kollégáim) szinte vendégségbe jöttek: hoztak ajándékba bort, virágot, de még fűszercsokrot is, tehát nagyon kötetlen, vidám, baráti hangulata volt az egész napnak.

 

Média megjelenések is születtek ennek kapcsán: Szabó Zsóka, az MTV riportere nagyon szeretett volna jönni, de sajnos dolgozott aznap, végül egy stábbal érkezett, melyből nagyon vidám riport született:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/10/02/12/Csalad_barat_2012_oktober_2_.aspx

 

 

Magyarósi Csaba, az Egy nap a városban bloggere csak egy kávéra és sütire ugrott be, de erről megemlékezett a blogon is:

http://varosban.blog.hu/2012/09/19/a_lakasbolt

 

Végül a Bors fotósa is megérkezett, így a következő alkalom előtt ott is megjelenik rólunk egy cikk. Mi pedig gőzerővel készülünk barátnőimmel együtt a következő lakásvásárra, melyet október 13-án, a blog második születésnapja jegyében rendezünk. Mivel még a falakon lógó festményeknek is akadt volna gazdája, ez alkalommal hozok néhány képet azoktól a művészektől, akiktől én is vásároltam, ezzel is színesítve a kínálatot.

 

Az eseményre itt lehet jelentkezni:

https://www.facebook.com/events/125261080955250/

 

 

Most is várunk minden kedves olvasót, érdeklődőt, vásárolni vagy koccintani vágyót – a lakás vásárlókról nem is beszélve.

 

És itt van a hálálkodás helye! Köszönöm barátnőimnek: Salánki Zsuzsának, Kardos Kikának és Hamar-Sári Bettinek a segítséget és a támogatást, amire a nap vége felé majdnem fizikailag is szükségem volt (mivel az előző éjszaka le sem feküdtem aludni, egész éjjel pakoltam), és a húgomnak, Békési Tímeának a sütéshez nyújtott nélkülözhetetlen segítségét. Nélküle nem készült volna el a fehércsokis répatorta sem, melynek receptjét most közkívánatra közzéteszem, és megígérem: legközelebb is lesz!

 

 WP_000558.jpg

 

 

Tehát:

 

Hozzávalók: 15 dkg liszt, 3 tojás, 13 dkg cukor, 3 sárgarépa, 10 dkg dió, 1 narancs reszelt héja, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál vaníliáscukor, só.
Máz: olvasztott fehér csoki

Elkészítés: a tojássárgájákat és a cukrot kikeverjük (benne a vaníliás cukor is). Beletesszük a reszelt répát, a darált diót és a narancshéjat, majd a liszttel összekevert sütőport. A tojások fehérjét pici sóval felverjük, és a masszába keverjük. 200 fokon kb. 30 percig sütjük.

 

 

Jó sütögetést, és remélem, jöttök további sütiket kóstolni jövő szombaton!

 

 

garazsokt_1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr564817648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása