A Két Cica Konyhája

Rácponty kánikulában

2012.7.02. 11:12
Rácponty kánikulában

YI5M3145.jpg

Megőrülök attól, hogy akárhova kattintok a neten, mindenhol azzal (a szerzők szerint nyilván rendkívül elmés és szezonális) kérdéssel találom magam szembe, hogy vészelem át a kánikulát? Most megkíméllek benneteket attól a cikornyás káromkodásokkal tűzdelt szóáradattól, ami erről az eszembe jut, a lényegről annyit tudok mondani: pontosan úgy élek, mint máskor, csak kevesebb ruha van rajtam, több vizet iszom, és mindig tele van a jégkocka tartó. Szeretném eloszlatni azt a félreértést, miszerint a nyár, vagy a meleg egy krízishelyzet. Ez egy évszak, és a hozzá tartozó időjárás, ami minden évben eljön, tehát nem minősül kuriózum értékű sajtóhírnek.

 

És a melegben is enni kell. Ki többet, ki kevesebbet kíván – én az előbbi csoportba tartozom. Minél melegebb van, annál jobban esnek a zsíros falatok, és nemcsak este. Ezért hétvégén sült kolbász volt lecsóval, főtt kukorica, aztán rácponty és túrós-barackos lepény, tehát a sütőt is bekapcsoltam (igaz, a teljes sütési időt nem ültem végig a konyhában, ahol nincs légkondi, mint ahogy a lakásban sem).

 

Szóval én úgy vészelem át a kánikulát, hogy nem tekintem vészhelyzetnek, és azt főzök, amire vágyom. A rácponty már hetek óta a fejemben volt, de kevés helyen készítik jól, ezért érdemes inkább otthon nekiállni – egyszerűbb, mint a rakott krumpli. Annak ellenére, hogy a Szigetközben nőttem fel, akkor ettem először házi készítésű változatot, mikor magam megsütöttem. Nálunk otthon mindig halászlé vagy paprikás lisztben sült hal, esetleg ecetes hal volt (ez rántott hal hagymás-ecetes pácban). A rácponty egy délvidéki halétel, a „rác” a szerbek egy régi elnevezése:

 

„A név a szerbiai Raška nevű város nevéből ered, amelyből a Ratka (Rascia, Rácország) mint tartományi elnevezés, valamint a rácok megnevezés keletkezett. Raška neve 962-ben jelent meg először, mint Tihomily Cseszláv nejének birtoka, később (1159 után) az első Nemanjićok is felvették a rasciai fejedelmi címet, de Dusán cár nem vette fel. A magyar király címerébe is fel van véve a rasciai cím. A későbbiekben egyre inkább a törökök elől menekülő, Magyarországra dél felől érkező, az ortodox egyházhoz tartozó szerb betelepülteket nevezték rácoknak, köztük a görögöket és aromunokat is. Emellett a bunyevácokat és sokácokat katolikus rácoknak hívták.”  (Wikipédia)

 

 

Hozzávalók (4 adaghoz):

 

4 pontypatkó vagy pontyszelet

1 kg krumpli

2 fej hagyma

100 g gyufaszál méretűre aprított füstölt szalonna

2 zöldpaprika

2 paradicsom

350 g zsíros tejföl

1 tojássárgája

1 gerezd fokhagyma

só, bors, őrölt pirospaprika

 

 

Félig főzzük meg a krumplit sós vízben, majd húzzuk le a héját és vágjuk karikára. A szalonnát egy serpenyőben olvasszuk ki, a zsírt öntsük át egy tűzálló tálba, a szalonnát tegyük félre. A kizsírozott edénybe fektessük bele a krumplit, majd rétegezzük rá a felkarikázott paprikát, paradicsomot és a hagymát. Szórjuk a tetejére a szalonnadarabkákat, és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A halat sózzuk be, majd fejtessük a zöldségek tetejére. A tejfölt keverjük simára a tojássárgájával és a zúzott fokhagymával, majd öntsük a halra.

Előmelegített, 180 fokos sütőben süssük egy órát fedő nélkül, míg a hal megpuhul, és a tejföl aranybarnára sül a tetején. Tálalás előtt szórjuk meg őrölt pirospaprikával.

YI5M3147.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr524623548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.