Ezt a kérdést nyilván nem a huszonéves nők teszik fel egymásnak - bár manapság olyan nagy szabadság nyílt a lábbeliviselés terén, hogy talán nekik nem is okoz majd ekkora gondot később ez a probléma, mint nekünk, a tűsarkakon szocializálódott generációknak.
Mert húsz éve még nem volt trendi - hogy egészen pontosak legyünk, NAGYON nem volt - kényelmi cipőkben, szandálokban járni. Én is otthoni papucsnak vettem meg az első PIROS Batz klumpámat 2005-ben. Első körben nem a kényelmi szempontok vezéreltek, hanem az, hogy gyerekkoromban (a '70-es évek hippikorszakáról beszélünk), mikor nagy divat volt a klumpa, hosszan könyörögtem a szüleimnek, hogy vegyenek nekem is, de végül csak egy nyári fapapucsot kaptam - mondjuk pirosat, így legalább a szín egyezett az elképzeléseimmel. Amikor megláttam ezt a klumpát (szombati bevásárlás közben, a Fény utcai piac alsó szintjén, a bioboltban), azonnal bekerült a kosaramba a hétvégére vásárolt zöldségek mellé.
Végül nem otthoni papucs lett belőle, ahogy az azóta, kétévente megvásárolt utódaiból sem: annyira kényelmes, hogy egyszerűen nem lehet nem kimenni benne az ajtón. (A képen látható példányt kivételesen nem vettem, hanem ajándékba kaptam a testvéremtől, aki akkoriban tett látogatást a bécsi Hundertwasserben, ezért ékeskedik a dobozon az ajándék könyvjelző is.)
Tehát a Batz-zal közös történetem 19 évre nyúlik vissza - nagyjából az első papucsom beszerzésének idején ismerkedtem meg Vágó Réka cipődizájnerrel is, akkor még a Glamour magazin szerkesztőjeként készítettem vele interjút az "újszülött" REKAVAGO cipőmárkáról. Azóta Vágó Réka és a Batz is egymásra talált és idén tavasszal debütált a harmadik közös kollekciójuk, ami a Jungle Calling nevet viseli. A Batz X REKAVAGO új, 2024 tavaszi-nyári dizájner kollekciója három, számtalan színvariációban elérhető modellre épül: a tervező ikonikus kézjegyével, a masnira emlékeztető csavart pánttal ellátott Pretty Day papucs, és további két modell, mely ezúttal szandál lett az extra tartás és a lépésbiztonság kedvéért - a City Day és a Cool Step.
Lábjóléti szempontból óriási lépés, hogy ezek az egészséges és jól viselhető lábbelik dizájner megjelenést kapnak és gyakorlatilag bárhova elmehetünk bennük.
Azt, hogy milyen nehéz dolog hosszasan állni, valójában gasztronómiai pályafutásom során tapasztaltam meg és őszintén szólva, nagyon meglepett - én ugyanis rendeltetésszerűen használom a lábamat: naponta kétszer egy órát kutyát sétáltatok, 3 kilométeres körzetben mindenhová gyalog megyek és kedvenc hétvégi elfoglaltságom a túrázás, ami havi 2-3 alkalommal nagyjából (alkalmanként) 25-30 kilométert ad hozzá a mozgáslistámhoz.
Ezek után nagyon megdöbbente, mikor az első maratoni főzés alkalmával délben már úgy fájt a lábam, hogy el tudtam volna sírni magam és még hátravolt a nap fele... Pedig edzőcipőben mentem, nem tűsarkúban. Akkor jöttem rá, hogy a jó haránt alátámasztás mellett nagyon fontos, hogy a lábnak legyen egy kis "mozgástere" az adott lábbeliben, és a konyhában az sem hátrány, ha zárt az eleje.
Így az örök piros klumpáim végigkísértek sok-sok főzésen is a jótékonysági programoktól a szakácskönyvekig. Most is egy könyvön dolgozom - az, hogy minden nap megfájdul a csuklóm, édes tehernek tűnik majd, mikor ezt a sok ételt meg kell főznöm, hogy lefotózhassuk és naponta 12 órát állok a konyhában...
Szóval nagyon kíváncsi vagyok rá, nektek van-e jól bevált, kedvenc lábbelitek, amiben kényelmesen tudtok hosszan állni?
Szöveg és nyitókép: Bezselics-Békési Ildikó
