A Két Cica Konyhája

Bringás gasztrohétvége Badacsonyban

Bringás gasztrohétvége Badacsonyban

p1033503.jpg

A márciusi Gasztroheggyel beköszönt a tavasz

 

Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok

2024-ben minden eddiginél több helyszínnel és kerékpáros ajánlatokkal, a BalatonBike365-el együttműködve indult újra a badacsonyi Gasztrohegy, a környék legnagyobb gasztro összefogása. Az új helyszíneknek hála kitágult a tér is: Badacsonyörstől a Szent György-hegy lábáig összesen 13 helyszínen várnak tavasszal még két alkalommal a tematikus gasztrohétvégék. Március 29-30-án a bringás ételeké a főszerep, nem csak bringásoknak: „egykezes” falatok, street food jellegű lokális finomságok várnak.

A 8. évébe lépő összefogás azzal a céllal jött létre, hogy tematikus hétvégékkel támogassa az őszi-téli időszakot. A koncepció maradt: szezonális hozzávalók, lokális konyha, elkötelezett vendéglátók és aktív felfedezés. Ez egészült ki idéntől a kedvezményes e-bike bérléssel, sőt, márciusban újraindulnak a vezetett túrák is. A Gasztrokaland keretében Kardos Gábor idegenvezetésével lehet megismerni és bejárni 4 Gasztrohegy vendéglátóhelyet, a kóstolás közben pedig helyi sztorikat és filozófiát hallgatni.

Összesen 7 fő helyszín és 6 kiegészítő helyszín került fel az idei térképre. A fő helyszíneken lehet kóstolni a tematikus Gasztrohegy ételeket, a kiegészítő helyeken borokkal, brunch-al, témához illő ajánlatokkal és programokkal várnak.

FŐ HELYSZÍNEK: Hableány, Laposa Birtok, Borbarátok, Bonvino Borbár, Tilia Borvendéglő,  Nefelejcs – Sike Balázs Pincéje (új), Folly Arborétum és Borászat (új)

KIEGÉSZÍTŐ HELYSZÍNEK: Istvándy Borműhely, Pláne Badacsony Borterasz, Gilvesy B-üzem (új), LaTéne Desszertműhely (új), Válibor Vinotéka (új), Hinta Badacsony (új)
gasztrohegy1.jpg

„Arra bíztatjuk a vendégeket, hogy sétálva – a csodaszép Kéktúra szakaszt is érintve – vagy e-bike-on fedezzék fel a vidéket, útközben pedig kóstoljanak. Ez márciusban még könnyebb lesz, hiszen a tematika: bringás ételek”

– mondja Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője.

„Ezekre az alkalmakra külön kóstoló fogásokat alkotnak meg a séfek, szezonálisan, a témához illeszkedve. Fontos, hogy ezek direkt kisebb, kóstoló adagok, hogy a vendégek tényleg minél több helyet felfedezhessenek – akár a 4 kóstolót tartalmazó kedvezményes Gasztrohegy bérlettel.”

– tette hozzá Laposa Bence, a Gasztrohegy egyik alapítója. Ők két hellyel is részt vesznek a programban.

„A Gasztrohegy koncepció 2017-ben új régiós trendet teremtett és máshol is indult már hasonló, de abban máig egyedülálló az országban, hogy csak Badacsonyban van a hétvégék előtt közösségi gasztro-műhelymunka és előkóstoló, így a vendégek már ételfotókon láthatják, mi lesz a következő hétvége kínálata. Idén annyiban is változtatunk, hogy kevesebb, összesen 5 Gasztrohegy hétvégére koncentrálódik az éves program, hogy az egész még átláthatóbb, élvezhetőbb legyen a vendégek számára”

– mondja Kardos Gábor, a Gasztrohegy ötletgazdája. Az ő vezetésével indul újra a gasztrokaland, aminek keretében jobban megismerhetjük a vendéglátókat.
_y1a5357.jpg

A Gasztrohegy bejárására is egyértelműen a bringa a legjobb találmány: a helyek kellően közel vannak egymáshoz, hogy ez ne jelentsen kihívást, ugyanakkor pont olyan távol is, hogy egy kellemes biciklis túra kerekedjen belőle, pláne, ha belevesszük a három új, távolabbi helyet, a Szent György-hegy tövében a Gilvesy B-üzemet, a badacsonytördemici Nefelejcset és a badacsonyörsi Folly Arborétumot. A Balaton Bike Tour ide is elhozza legújabb fejlesztésű csúcsminőséget képviselő elektromos kerékpárjait,  amelynek köszönhetően idén vezetett ebike túrákon lehet a kalóriák ellen küzdeni, valamint a GASZTROHEGY2410 kuponkóddal a Gasztrohegy hétvégéken 10% kedvezménnyel lehet biciklit bérelni a badacsonyi bringaporton – a bérlést mindenképp érdemes már a hétvége előtt jelezni!

„Örömmel álltunk a Gasztrohegy mellé, hiszen az egész éves Balatonért dolgozunk, az 1000 balatoni élmény őszi kampányával is kiemelten. Ez a program már bizonyított, évről évre vonzza a törzsvendégeket és az új látogatókat. Most adunk neki egy új lendületet! Érdemes benevezni a BalatonBike365 egyik badacsonyi vezetett kerékpártúrájára is, vagy csak bérelni kedvezményesen. Ezek a biciklik felrepítenek a hegyre is!”

– mondja ki a zárszót Princzinger Péter, a Visit Balaton365 vezetője. A Gasztrohegy idén közös szervezésben valósul meg.

Időpontok, tematikus gasztro hétvégék 2025 tavaszán:

 

Március 29-30. Gasztrohegy Bringás hétvége – „Egykezes” bringás ételek és falatok

Május 10-11. Gasztrohegy Tapas weekend

05_bringa_insta_post1_copy.jpg

A Gasztrohegy a VisitBalaton365-el és a BalatonBike365-el együttműködésben kerül megrendezésre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8718822682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása