A 20. század eleje, Párizs. A legendás francia színésznő, Sarah Bernhardt hetvenéves, egészsége hanyatlóban. Egy komoly műtét után Sacha Guitrynek, a népszerű írónak mesél fiatalkorának szenvedélyes szerelméről, és történetei révén megelevenednek a múlt emlékei.
Sarah Bernhardt korának egyik legnagyobb csillaga, a világ első szupersztárja volt, „La Divine”, azaz „Az Isteni” néven emlegették. Szabad és modern nőkénti bátran szembeszállt a társadalmi normákkal. Guillaume Nicloux életrajzi filmjéből megismerhetjük a pályája csúcsán álló sztár mögötti hús-vér embert.
A visszaemlékezésekben a pályája csúcsán álló Sarah Bernhard szerepét a számos francia filmből ismert Sandrine Kiberlain alakítja, a további szereplők Laurent Lafitte és Amira Casar.
Az isteni Sarah Bernhardt feliratos előzetes (16)
„Sarah Bernhardt igazi legenda, az első világszerte ismert sztár. Nemcsak saját korán hagyott kitörölhetetlen nyomot: neve a 20. században is fennmaradt, és ma is széles körben ismerik. Mégis kevesen tudják, ki is volt valójában. Sarah varázslatos hanggal és ritka vonzerővel rendelkező, elragadó tragika volt, de egyben korát megelőző nő is. Testben és lélekben szabad asszony, aki elszántan kiállt saját meggyőződése mellett, gyakran a többség véleményével szemben is. Kalandornő volt, aki beutazta a világot, és mindenhol óriási tömegeket vonzott maga köré. Teljes életet élt, kiélvezve annak minden pillanatát – gyakran a tiltott dolgokat is.
Elmerültem ebben a lenyűgöző élettörténetben, hogy megismerjem minden oldalát, és megismerjem magát Sarah-t is. Olyan mozgalmas életútja volt, hogy lehetetlennek tűnt teljes egészében elmesélni. Ha erre törekedtem volna, felszínesen átfutva rajta csak halvány másolatot adhattam volna vissza. Ezért úgy döntöttem, hogy életének két kulcsfontosságú időszakára összpontosítok, amelyek közül az egyik hatással van a másikra. A jubileum napja 1896-ban, amelyet a hozzá legközelebb állók szerveztek, és a lábának amputálása 1915-ben. Ahhoz, hogy Sarah-t megtestesítsem, meg kellett adnom magamnak a szabadságot, hogy megteremtsem azt, amit az életrajzok éppen csak felvázolnak; hogy elképzeljem, mi történhetett, és hogy megszőjem a Sarah-t és Lucien Guitryt összekötő végtelenül erős kötelék fonalát. Felhasználtam a Lucien és fia, Sacha közötti viszályt is, akik mindketten ugyanabba a nőbe voltak szerelmesek. Képzeletemben megjelent egy szenvedélyes szerelmi viszony, amely túlzásokba, és talán az őrületbe is kergette Sarah-t. Az isteni Sarah Bernhardt nem életrajzi film, hanem szabad kézzel megrajzolt, őszinte portré, amelyet Sarah Bernhardt élete ihletett.” - Nathalie Leuthreau, forgatókönyvíró
INTERJÚ GUILLAUME NICLOUX rendezővel
Sarah Bernhardt megdöbbentően modern, ezerarcú személyiség. Hogyan figyelt fel a történetére?
A forgatókönyvíró, Nathalie Leuthreau hívta fel rá a figyelmem. Be kell vallanom, hogy azelőtt nem sokat tudtam Sarah Bernhardt-ról, de Nathalie mindent elolvasott róla, és rendkívül pontos és tényszerű anyagot állított össze. Ezután azonosítottunk két fókuszpontot abban az őrületes örvényben, amely az életét jelentette: a jubileuma napját 1896-ban és a lába amputálását 1915-ben. A „szent szörnyeteg” történetének feldolgozása során gyorsan megszabadultunk a realista életrajz és a mindenre kiterjedő elbeszélés szükségességétől. Az általunk választott két kulcsmomentumot érdekes módon kevéssé dokumentálták. Ezekről a dolgokról semmi bizonyosat nem tudhatunk, ami egy filmkészítő számára nagyon izgalmas kiindulópont.
Miért érzi magát közel Sarah Bernhardt-hoz?
Mindig is a punk anarchizmushoz vonzódtam, érdeklődöm a lázadó figurák iránt, akik szembe mennek az árral, akiknek senki sem parancsolhat. Sarah Bernhardt egyike ezeknek a vámpírszerű embereknek, akik jelenségükkel, követeléseikkel és ellentmondásaikkal, nagylelkűségükkel és mértéktelenségükkel képesek beszippantani az embert. Olyan nő, aki „túl sok”: túlságosan szeret, túlságosan erőszakos, túlságosan igazságtalan, túlságosan szerelmes az igazságba, túlságosan lázadó. Mindezek egymással kéz a kézben járnak és egymásból táplálkoznak. Ebben az értelemben ez egy szemérmetlenül „romantikus” film, szerelmi történet, amelyben egy művész szenvedélye felülkerekedik az észérveken és az erkölcsön. Egyedülálló sors, amelyet a képzelet és az önátadás határozott meg.
Szembetűnő, hogy mennyire modern nő volt.
Igen. Különösen a patriarchális kontroll alól való felszabadulása, amely egész életében megnyilvánult, szerelmei, a hatalommal való szembenállása, még akkor is, ha annak túlkapásait maga is gyakorolta, a férfiszerepek értelmezése... Továbbá politikai elkötelezettsége, biszexualitása, az egyedülálló anya szerepének vállalása, férj nélkül... ez nagyon felforgató dolog volt abban a korban. Színházat vezetett, gondoskodott a jelmezekről, a díszletekről, átírta a szöveget, ha az nem felelt meg neki. Radikális és makacs volt. Tiszteletet parancsolt. Saját maga gazdálkodott a pénzével, szakított a jó modorral, ellentmondott önmagának, és ezt el is ismerte – de Sarah Bernhardt művészetében is avantgárd volt. Korát megelőzően alkalmazta a Sztanyiszlavszkij-módszert. Szerinte ahhoz, hogy egy színész fájdalmat játsszon a színpadon, fájdalmat kell éreznie; ahhoz, hogy az emberek sírjanak, valódi könnyeknek kell folynia. Amikor Nathalie-val meghallottuk Sarah Bernhardt hangját a Jean Cocteau-házban, megdöbbentett a beszédtechnikája. Ma már teljesen szürreálisnak tűnne, ha így beszélnénk a színpadon.
A kezdetektől fogva Sandrine Kiberlainnek szánta a szerepet?
Igen. Öt évvel ezelőtt lett kész a Sandrine-nek írt forgatókönyv egyik változata. Elküldtük neki, és ő még aznap este felhívott minket, hogy elmondja, nagyon izgatott a projekt miatt. Nagyon lelkesítő volt, hogy egy olyan színésznővel találtuk meg a hangot, akit meghatott egy másik színésznő különleges sorsa. A forgatás közben úgy éreztem, mintha tényleg Sarah Bernhardt-t látnám magam előtt. Egyszer például, amikor az idős Sarah-t alakította, olyan nevetésben tört ki, amire egyáltalán nem számítottam. Honnan jött ez a nevetés? Fogalmam sincs. Minden jelenet nehéz volt, mert Sarah maga csupa túlzás, és az ember nem akarta túlzásba vinni a dolgot vagy nevetségessé tenni a történetet. Sandrine csodálatosan csinálta.
Sandrine Kiberlain Sarah Bernhardt-rá lényegül át, anélkül, hogy úgy játszana, mint ő. Felmerült, hogy utánozza a játékát?
Nem. Tudtuk, hogy ez lehetetlen lenne, és engem nem is érdekelt. Másrészt úgy kellett megalkotnunk Sarah-t, hogy megértsük, miért volt olyan lenyűgöző, miért volt annyira megindulva a közönség, miért ájultak el a nézőtéren a férfiak és a nők. Tehát a hiteles alakítás megteremtése érdekében egy szenvedést ábrázoló jelenettel kezdtük – ezeket Sarah nagyon is szerette – amelynek segítségével megérthettük, milyen elkötelezettséggel formálta meg a szerepeit.
Miért volt olyan fontos, hogy a film ne ragaszkodjon mereven a feljegyzések igazságához?
Sarah Bernhardt felépítette a saját legendáját. Úgy éreztem, talán úgy tiszteleghetünk a legméltóbban előtte, ha mi magunk írunk egy fejezetet – egy filmes fejezetet – az életéhez, miután magunkba szívtunk mindent, amit elolvashattunk, amit megtudhattunk róla. Vettük a bátorságot, hogy a fantázia segítségével dolgozzuk fel életének bizonyos elemeit. Megalkottunk egy szerelmi történetet Lucien Guitryval, Sacha apjával. A viszonyuk nem bizonyított, de a kontextus igen, ahogyan a szenvedélyes indulatok is. Ez a történet, amelyet Sarah más szerelmei ihlettek, megmutatja egy olyan nő személyiségét, aki gyakran őrlődött a szakítás és a ragaszkodás között.
Miért választották épp Lucien Guitryt?
Lucien Guitry hatalmas sztár volt az 1890-es évektől kezdve egészen 1925-ig. Franciaországban ugyanolyan híres volt, mint Sarah Bernhardt. Ő volt a legjobb barátja. És tizenhat évvel fiatalabb volt. A szerep nem könnyű, mert Sarah minden figyelmet magára fordít maga körül, de szerintem Laurent Lafitte olyan átéléssel játssza, hogy az ember meghatódik.
A film mer anakronisztikus lenni.
Igen, nekem nincs bajom azzal, hogy Monet vagy Munch festményeit megjelennek a történetben, pedig akkor még nem is festették meg őket. Vagy például a villany –1885-ben kevés helyen volt ilyen világítás. Megértem, hogy egyes filmesek a történelmi igazság szigorú keretei között dolgoznak, de nekem nem ez a rögeszmém. A filmnek nem kötelező hitelesnek lennie, és a tényszerűség nem mindig fokozza az empátiát vagy az érzelmeket. Az érzelmek megmutatása legalább annyira érdekel, mint a kontextus.
Sarah, aki megírta az emlékiratait, megteremtette a saját legendáját; egy idő után már ő sem tudta megkülönböztetni, hogy mi hamis és mi igaz a saját életében. Az emberek beszélnek az Egyesült Államokban és Ausztráliában tett utazásairól, dél-amerikai turnéiról, amelyek néha több mint egy évig tartottak, de ki ismeri valójában a részleteket, hogy pontosan mi is történt ott? Mennyire igaz mindez? Emléke beírta magát a történelembe, és Sarah még mindig nyomot hagy hazája határain túl is. Latin-Amerikában néhány színház még mindig viseli a nevét.
A filmben tettenérhető egyfajta nagyon ritmikus, szinte zenei energia.
A film úgy készült, hogy a kamera szabadon mozoghatott, a lehető legközelebb a szereplőkhöz. Fontos volt számunkra a maximális mozgás, hogy szabadon követhessük Sarah-t. A zene pedig természetes része volt a történetnek, például Reynaldo Hahn, a Sarah-hoz közel álló zeneszerző. De Ravel, Debussy, Chopin, Grieg, Franck és Schubert zenéje is megjelenik a filmben.
A filmben archív felvételek láthatók Sarah temetéséről.
Egy nagy államfőhöz méltó tisztelettel temették el. Hihetetlen és őrületes, hogy milyen hírnévre tett szert egy olyan korban, amelyben még nem létezett rádió vagy más tömegmédia. Csak azok beszélhettek róla, akik látták őt a színházban – ők osztották meg csodálatukat és elkötelezettségüket az „isteni” – ahogy ő magát nevezte – iránt.
Az interjút és a fotókat a Cirko Film bocsátotta rendelkezésünkre.
Rendező: Guillaume Nicloux
Forgatókönyvíró: Nathalie Leuthreau, Guillaume Nicloux
Zeneszerző: Reynaldo Hahn
Operatőr: Yves Cape
Vágó: Guy Lecorne, Karine Prido
Jelmeztervező: Anaïs Romand
Producer: David Grumbach, François Kraus, Denis Pineau-Valencienne
Szereplők:
Sandrine Kiberlain
Laurent Lafitte
Amira Casar
16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Forgalmazó: Cirko Film.
Bemutató: 2025. március 27.
