Most nem a török, szirupos narancshéjról van szó, hanem a narancslekvár készítés magától értetődő melléktermékéről, melyet szinte ugyanazzal a módszerrel készítek – csak kevesebb műgonddal és jelzővel: sokkal előbb elkezdtem gyártani, mint ahogy a török csemege létezéséről tudomást szereztem.
Én nem áztatom, nem tekerem fel, nem tűzöm össze főzés közben: a lehető legkisebb darabokra vágom (ahogy türelmem engedi), és cukorszirupban puhára főzöm. Mivel a narancslekvárhoz bio narancsot vettem, nem láttam szükségét hosszú áztatásnak: az egész narancsokat mostam meg, és alaposan átdörzsöltem a héját egy tiszta mosogatószivaccsal. Ez három kiló narancs héjából készült, egy kilóét az arancellohoz (olasz narancslikőr) használtam fel.
Elkészülése óta minden süteményben ezt használom, és rájöttem, hogy a legjobban akkor jártam volna, ha ledarálva főzöm meg. Na, majd legközelebb!
A RECEPTET ELSŐ SZAKÁCSKÖNYVEM 229. OLDALÁN TALÁLOD.
MEGRENDELHETŐ ITT.
