Az elmúlt hetekben örvendetes módon felbukkantak kamaszkori barátaim a Facebookon, és elkezdtek körözni régi fényképek, történetek - köztünk és az én fejemben is. Ez úton eljutottam egészen az iskolatej - nosztalgiáig, és minden dobozolt tejes folyadék királynőéig, a karamellás tejig.
Végtelenül imádtam! Állandóan gyártottunk magunknak a húgommal, ha egyedül voltunk otthon, csak úgy füstölt a sok égetett cukor! Egyszer fedősztorinak is jól jött, mikor éppen a cigarettázást gyakoroltuk (igen, kellett: egy kamasz nem éghet le társaságban a "kocázással"), és beállított a nagymama, ellenőrizni, hogy tanulunk-e. Hát az volt a legkevesebb, hogy nem tanultunk, vágni lehetett a füstöt a lakásban. De szerencsére áldott jó lélek volt, aki nem feltételezett kis unokáiról semmi rosszat, így azt is elhitte, hogy azért van akkora füst, mert leégettük a karamellás tejet...
Valamelyik este csináltam magamnak, de úgy tűnik, kinőttem: túl édesnek találtam. Viszont eszembe jutott egy mentő ötlet: a tejtorta, ami a közelmúltban nem várt sikereket hozott. Újra megsütöttem hát, a recept a régi, csak a tej helyett értelemszerűen karamellás tej került bele. Nagyon jó lett: a teteje gyönyörűen megsült, belül pedig hihetetlenül krémes maradt. Érdemes kipróbálni!
http://ketcicakonyhaja.blog.hu/2010/11/04/kremes_fahejas_vanilias_tejtorta
