A Két Cica Konyhája

A Nagy Halászlékaland

A Nagy Halászlékaland

 Lénát a konyhából sem könnyű kicsukni, az udvaron pedig csak folyamatos táplálással lehet távol tartani a munkadaraboktól.
 
 
 
Nem vagyok az éttermi halászléfogyasztás nagy híve, mivel tipikusan azon ételek közé tartozik, amiről a végeredményt látva nem tudhatjuk, mi került bele. Boltban kapható halászlé alapot (hal sűrítményt) sem veszek, hasonló okokból.
Marad hát a megbízható rokonok-barátok főztje, de a legbiztosabbnak az tűnt, ha nekiállok én magam. Nem gondoltam, hogy ekkora munka tökéletesen elvégezni a feladatot, de mindenképpen megéri. Én 15 kg hallal indítottam: más kezdőknek ezt nem javaslom, mert másfél nap kellet hozzá, hogy a végére járjak, viszont fél évre való alapanyagot fagyasztottam le utána.
 
„Halászléfőzés tekintetében az elmúlt nyáron estem át a tűzkeresztségen: a családunkban ugyanis a férfiak e tudomány letéteményesei, mivel szorosan összefügg a horgászsporttal. Emiatt mindig körüllengte egy kis misztikum a folyamatot, és számomra most jött el az ideje, hogy lerántsam róla a leplet. A Szigetközben nőttem fel, ahol nem nehéz halhoz jutni – ellentétben Budapesttel. Mivel hosszú évek után először a nyár nagy részét otthon töltöttem, felébredt bennem az igény a hagyományos, falusi foglalatosságok iránt. Mondtam is a szomszéd Lacinak, aki nagy horgász és halászléfőző bajnok (nem mellesleg rokon és pótapuka), hogy gondolkodom a halászléfőzésen. Másnap hozott nekem egy kis hozzávalót, hogy ne csak gondolkodjak, cselekedjek is. Majdnem elájultam, mikor megláttam: több mint 15 kiló hal tornyosult tálakban a kerti asztalon – megtisztítva, szerencsére. Laci nagyon figyelte a hatást, és nem csalódott: valószínűleg egész nap azon nevetett. Még gyorsan megkértem, hogy vegyük át a leckét, mielőtt visszamegy horgászni, hogy is készül az igazi, szigetközi halászlé. Elmagyarázta, aztán huncut mosollyal kellemes főzést kívánt, és magamra hagyott a problémával. Még gyorsan felhívtam keresztgyermekeim apját, Janit, aki szintén kiváló halászlét főz, ő is ellátott instrukciókkal. Ekkor már összeállt a fejemben a folyamat, egy dolog hibádzott csak: mindkét recept azzal végződött, hogy „tegyél bele egy egész doboz halászlékockát”. Mivel a leveskockák és tartósított élelmiszerek esküdt ellensége vagyok, eldöntöttem, hogy az én nagy újításom az lesz, hogy megoldom anélkül. Elmentem hát a sarki boltba, és szépen megnéztem, mit tartalmaz a halászlékocka: a különféle talányos adalékanyagokon túl semmi olyat, ami nincs a kertben. Így kezdődött hát a Nagy Halászlékaland, mely másfél napig tartott: szombat reggel álltam neki, és vasárnap délben tálaltam fel – viszont a férfinép is erősen dicsérte!”
 
 
Hozzávalók:
2 kg friss hal, vegyesen (amur, ponty, harcsa, csuka)
+ személyenként 1 halpatkó a tálaláshoz
1 zeller, zöldjével együtt
4 petrezselyem gyökér + zöld
2 paprika
2 paradicsom
2 vöröshagyma
pirospaprika
egész bors
babérlevél
cayenne bors őrölve
olaj
 
 
A halat egy nagy fazékban megfőzzük a sóval, egész borssal, babérlevéllel, a zeller és a petrezselyem zöldjével és egy fej hagymával. Ha készen van, a halat tálra szedve kihűtjük, a hal alaplét pedig leszűrjük és félretesszük. A halakról lehúzzuk a bőrt, a húst leszedjük a csontról, és külön tálba tesszük, majd simára turmixoljuk. Én még egy szűrőn is átpasszíroztam, hogy az apró szálkadarabok se kerüljenek bele a pépbe.
Egy apróra vágott hagymát olajon megpárolunk, megszórjuk pirosparikával, a cayenne borssal, és beletesszük a feldarabolt zöldségeket, melyeket kevés vízben puhára főzünk, majd ezt is pépesítjük. A két masszát (a halat és a zöldséget) összekeverjük.

 

Az arányokat a következő fázis határozza meg: egy kiló zöldséges halpéphez vegyünk 1 l hal alaplét és főzzük fel. Így egy sűrű masszát kapunk, ami a szigetközi halászlé jellegzetessége: mi nem teszünk bele tésztát vagy belsőséget, maga a passzírozott halhús adja az étel „matériáját”. A félretett halpatkókat sózzuk, majd babérlevéllel és egész borssal kevés alaplében pároljuk puhára, és tálaláskor tegyük a tányérra (így nem törik össze, és nem hullik belőle szálka a levesbe).

 

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr373034230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.03. 14:29:07

"Halászlé = hal, hagyma, pirospaprika, só, víz. Slussz."

Így-így, nem kell ezt túlcifrázni. De halból legalább három-négyféle, pirospaprikából meg minőségi, aminek színe és íze is van. Nomeg egy csipetnyi titok, amit kevesen tudnak (a főzés befejezése előtt 10-15 perccel, amikor már benne vannak a halszeletek, mehet a bográcsba egy fél evőkanál ecet (meg kompenzálandó egy csipetnyi porcukor), és akkor nem esik szét a hal).

A passzírozás vs. gyufametélt kérdéskört meg már ezer helyen kitárgyaltuk: ki így, ki úgy, tiszaiak-dunaiak ebben úgysem tudnak kiegyezni.

Tonohaver 2011.07.03. 15:26:44

Nem rossz, nem rossz...

Horgászként hasonlóan készítem fagyasztóba - hosszútávra - a paszirt.
Minimum 8-10 féle halból, a lé éppen csak lepje el, minden kerül bele ami egy kész halászlébe, kicsvel több sóval, leszámítva, hogy zeller, babér stb. nálam nincs benne.Ez nem sertés, de ez ízlés kérdése ugyebár.

Egy a hiba: turmixolni szvsz nem szabad, pépes, zavaros levet ad később. Puhára főzve, kézzel kicsontozva és DARÁLÓBAN -mert hatékony és az apró benne maradt kisebb / Y szálkákat elzúzza -aprítom a fel húst.

Később (is) csak a saját feje, farka megy bele egy szolid alaplébe, majd bárdal levágok egy darab fagyasztott vegyes halkockát a tömbből és mit mondjak? Szeretni szokták...

(Tartózkodjál azért a főzelék sűrűségtől...Ez leves. )

ehhh 2011.07.03. 15:40:03

A halászlé szerintem az egyik legegyszerűbb étel, kár elmarháskodni. turmix? zeller? paradicsom? Mivan?
Fogod a halat, par darabra vagod, hogy kenyelmesen ferjen el a fazekban vagy bogracsban. ha kell, kihuzod a keserufogat. Raksz bele hagymat, sot, vizet. es forralod 4 oran keresztul. a vegen pirospaprika es a maradek szzalkat eltavolitod, vagy nagyluku szurovel, vagy passzirozoval, de nincs szo daralasrol. A halszeleteket ebben fozzuk meg, kb 5-10 perc alatt.

Tonohaver 2011.07.03. 16:26:59

Rossz a motor. Egybeönti a kommenteket.

Megvédem a darálásomat:
Ua. a végeredmény, mint a paszírozásnál, csak az Y szálkák elaprítódnak, nem akad meg egy gyerek torkán. Felnőtt azé' már tud enni halat. A turmix viszont...csúnya lesz a lé. A darálásnál, mint a paszírnál szemcsék lesznek, 2-3 féle paprikával (íz és látvány) szép levest lehet főzni.
Valaki emlegette az ecetet. Én 1-2 cl citromlevet teszek 5-8 literbe, az ellensúlyozza a hal és a hagyma édeskésségét, mert az édes ellentéte nem a sós, hanem a savanyú. De óvatosan, ha nem korhely stílust akarsz.
Egyes vidékeken egy (nem több) gombafej nem rontja el. A zöldséges nem igazán magyaros stílus. Az alap: többféle hal és paprika, zöld is! (esetleg a hagyma is lehet több helyről!), 1-2 girizd fokhagyma /5 l és passz.
A paprika 50%-a az elején, a 30%-a közben, az utcsó' az utolsó 5-8 perben, friss aromája marad.
Jó étvágyat...

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.03. 16:32:49

@Tonohaver:

Az ecet nemcsak az ízhatás miatt jó bele, hanem azért, hogy meggátolja a halszeletek szétesését. Persze az is fontos, hogy nam szabad kevergetni, csak rázni a bográcsot.

Tonohaver 2011.07.03. 16:38:44

Igen, az ecet is jó, bár kevésbé fínom, mint a citromlé. De egy fontos: már az elején legyen benne, akkor a húst összerántja, ha később tesszük bele (tapasztalat), csak emészti, marja és jobban szétesik, mint nélküle!
Egyébként igaz, de vörösbor ecet legyen leginkább, annak íze is van.
Ha van éppen itthon ezt szoktam helyettesíteni (néha nem is kevés) száraz -így savas- borral...

HATTYU 2011.07.03. 16:41:02

@dark future: köszi, majd kipróbálom az ecetes megoldást.

Attilajukkaja 2011.07.03. 19:01:34

Nekem tetszik a recept, meg akkor is, ha ez nem a klasszikus alaple. Pirospaprikat en is csak a vegefele teszek bele.
Egyet viszont sohasem tennek: kulon, vizben fozni meg a halszeleteket! Minek? Ha az ember nem fozi tul a husat, nem potyog ki belole semmifele szalka. De ha megis, hat istenem!

Coolhead 2011.07.03. 19:10:15

Ez az ecetes megoldás nekem is felkeltette az érdeklődésemet!
süti beállítások módosítása