Nem a XXI. századi „gasztroforradalom” eredménye a fúziós konyha: a maga természetes formájában mindig is létezett. Így az indiai specialitásként ismert vindaloo is annak tekinthető, hiszen a XVI. században Indiába érkező portugáloknak köszönhetően jött létre. Első hallásra nem is tűnik Indiára jellemzőnek az elnevezés, ami nem véletlen. Az eredeti fogás egy, a portugálok által a mai napig ismert és készített étel, a Carne de Vinha d'Alhos volt, aminek a főbb összetevői a Vinho, azaz a bor, és Alhos, vagyis a fokhagyma, és természetesen a Carne, azaz a hús. Némi nyelvi áthallás, a frissen megismert fűszerek és az új környezet kínálta lehetőségek összességéből született a ma ismert étel. (forrás: Wikipédia)
Mára természetesen számos változata létezik, a curryhez hasonlóan lehet kapni vindaloo fűszerkeveréket, de könnyen összeállítható házilag is, ahogy én is tettem a következő recept elkészítésénél. Most, hogy lehűlt az idő, érdemes ezt a sütőben készülő változatot kipróbálni. Én marhapofát használtam, ami mostanában az egyik kedvenc alapanyagommá vált: így mind az előkészítésre, mind a főzésre több időt kell szánni. Más húsféléből (combból vagy lapockából például, de készülhet sertéshúsból is) a főzésre elegendő másfél óra, és a hús felkockázása sem több 10 percnél. Ezzel ellentétben a marhapofát gondosan le kell hártyázni, és a darabolás sem olyan egyszerű, mivel az állat legizmosabb, legkeményebb részéről van szó: az állandóan kérődző szarvasmarha arcizmáról. (Aki még mindig olvassa ezt a bejegyzést, azzal tudatom, hogy maximálisan megéri a fáradságot: a szétfőtt izomrostoktól lesz zselésen omlós a puhára főtt hús.)
Én a tálalásnál egy újabb fúziót hoztam létre a magyar konyhával: puliszkát adtam mellé.
Szöveg és recept: Bezselics-Békési Ildikó
Fotó: Tóth Milán Photography
