Íme, az első recept a „variációk egy rezsóra” sorozatból: először a szósz készült el, aztán gyorsan kifőztem a tésztát.
De nem akármilyen tésztát: a világhírű Cipriani étterem tojásos papardelléjét (ami egyébként Magyarországon is kapható), és amit Szabó Magdának köszönhetek – igen, annak a Szabó Magdának. Ugyanis ő az új ajtószomszédom – vagy legalábbis a szelleme. A lakás ugyanis, ahová költöztem, szomszédos azzal, melyben Szabó Magda lakott 1960-tól haláláig – és ez a tény a költöztetőktől a barátaimig mindenkit megmozgatott. Mikor kiírtam a fészbukra, elkezdtek jönni először a hitetlenkedő telefonok, majd a villámlátogatások. Pedig a folyosóról nézve nem nagy látványosság: egy rácsos ajtó oroszlánfejes kopogtatóval (ezek szerint ő is utálta a csengő hangját, mint én). Nem olyan, mint amilyet Az ajtó című könyvet olvasva elképzelünk, vagy a belőle készült filmben látunk:
De belül ott van a lakás úgy, ahogy Szabó Magda itt hagyta, mert az örököse múzeumot szeretne létesíteni benne. Erről a képről sejthető, hogy egy közös tulajdonságunk mindenképpen volt: szerette a macskákat:
Visszatérve a tésztára: egy látogatónak, mikor ide telefonált, és megkérdezte, mit hozzon, viccből azt mondtam, bármit, csak ne virágot, mert nem találom a vázákat – ami igaz volt. Ráadásul a spájzom és mélyhűtőm teljes tartalmát a 40 fokban, mikor költöztem, képtelenség volt átmenteni, úgyhogy a környékbeli hajléktalanok komoly luxusellátmányokat kaptak, én pedig bánatosan gondoltam a készleteimre, mikor itt álltam az üres hűtő előtt. Így mindennél jobban örültem ennek a csodás, selyempapírba csomagolt tésztának:
Mivel még egy feltéthez elegendő alapanyagom sem volt itthon, a világ legegyszerűbb tésztája, a pasta alfredo mellett döntöttem, amihez a szósz vajból, tejszínből, petrezselyemből és némi sóból áll (jó, még borsot és parmezánt is lehet szórni a tetejére). De – ha már Cipriani tésztát eszünk – meg akartam adni a módját: elmentem a piacra házi vajért, tejszínért, háztáji tojásért, kerti petrezselyemért. Így legalább annyi időt szántam rá, mint egy jóval bonyolultabb szószra, de vágytam erre az egyszerűségre, és az alapanyagok jól elkülöníthető, tiszta ízére. Közben szenteltem egy röpke gondolatot a boldog tyúkoknak és a boldog teheneknek, akiknek a kosaram tartalmát köszönhetem. Különös elnevezése ez a hagyományos körülmények között tartott állatoknak, de legalább egy villanásnyi időre megvilágítja, miért maradt a kannibalizmus a törzsi társadalom szintjén: ki látott olyan civilizált embert, akit boldoggá lehet tenni azzal, hogy rendesen kap enni, és van hol aludnia?... (Ha fáradt vagyok, mindig hülyeségek járnak a fejemben.)
Szóval a vacsora egy némileg túlkomplikált alfredo tészta lett:
Hozzávalók:
250 g Cipriani papardelle tészta
250 g sűrű tejszín
20 g vaj
1 tojás sárgája
1 csokor petrezselyem apróra vágva
¼ fokhagyma gerezd reszelve
só, frissen őrölt fekete bors
frissen reszelt parmezán
- A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, és még forrón beletesszük a reszelt fokhagymát.
- Belekeverjük a tejszínt és együtt felmelegítjük.
- A tűzről levéve belekeverjük a tojássárgáját, és simára keverjük vele a mártást.
- Megsózzuk, és belekeverjük az apróra vágott petrezselyem zöldet, majd lefedve félretesszük.
- Vizet forralunk, és a használati utasítás szerint megfőzzük a tésztát.
- A kifőtt tésztát leszűrjük, majd azonnal a mártáshoz keverjük.
- Frissen, őrült fekete borssal és reszelt parmezánnal tálaljuk.
Ha marad belőle, reggel készíthetünk belőle tésztasalátát: én a kihűlt, és összeragadt tésztát késsel feldaraboltam, kevertem hozzá egy kis extra szűz olívaolajat és néhány csepp tokaji balzsamecetet, majd kb. 100 g félbevágott, édes koktélparadicsomot:
Nemcsak ajtó van, erkély is:
És elégedetlenkedő Léna cica, aki fel van háborodva, hogy a kert nem ér fel az erkélyig:
