A kezdeteknél azt hittem, az lesz bloggerkarrierem csúcsa, hogy lesz szakácskönyvem: olyan szerencsés vagyok, hogy 2013 óta minden évben megjelent egy. Mivel nem neveztem külföldi díjakra, fel sem merült bennem a határokon túli továbblépés (bár a Bodza a konyhában és a házi patikában tavaly megjelent Romániában is). A Magok a konyhában koncepción azonban nagyon sokat dolgoztam 2014 óta, és egyik darabja, a Hüvelyesek, pont egy éve jelent meg a BOOOK Kiadó gondozásában. Ők sokkal aktívabbak a nemzetközi jelenlét terén, más könyveik is sikerrel szerepeltek ezen a megmérettetésen, mely a gasztronómiai kiadványok legnevesebb seregszemléje.
A könyvről hosszan írtam már a megjelenésekor (itt olvashatjátok), ott részletesen elmeséltem, mekkora örömöt okozott az, hogy az állandó fotósom, Tóth Milán mellett bevonhattam a közös munkába Antal Balázs keramikusművészt, aki nemcsak csodálatos, minimalista tárgyait adta a produkcióhoz, hanem életében először ételdizájnerként is közreműködött a fotózások során. Végül Sólymos Ágnes Eszter foglalta össze az egészet egy gyönyörű grafikával, és művészi könyvborítóval.
Egységes és erős anyag jött létre, melyet a kiadó nevezett a 2017-es Gourmand World Cookbook Awardsra, ahol a tematikus könyvek kategóriájában május 30-án ezüstérmet nyert.
Ezúton is köszönöm minden közreműködőnek, a kiadónak és a médiatámogatóknak, köztük a Blog.hu-nak is a közös munkát!
(A könyvet most 50 % kedvezménnyel lehet megvásárolni a kiadó webshopjában.)
Korábbi könyveim:
Receptek a Két cica konyhájából (2013)
Bodza a konyhában és a házi patikában (2014)