"Az almaszósz, az almaszósz, ne hajíts bele galacsint, mert arra int a vén kalóz: jöhet utána palacsint!"

 

Ezt a bugyuta dalocskát már akkor is utáltam, mikor életkorom okán elvárható lett volna tőlem legalábbis némi tolerancia - de akkor is úgy gondoltam, hogy a szerző részéről nagyképűség volt magára nézve alkalmazni a költői szabadság elvét, és lehagyni a palacsinta végéről az 'a' betűt. Ez a sorvég akkor is fülön vág, ha csak eszembe jut.

 

De az almát szeretem, minden formájában, még nyersen is. Azon kívül, hogy nagyon sokrétűen felhasználható, az a csodálatos benne, hogy minden évszakban elérhető - egy néprajzi tanulmányban olvastam, hogy korábban Magyarországon annyi almafélét termeltek, hogy az év 365 napjára jutott friss gyümölcs. Most ha hatot fel tudok sorolni a piacon kaphatók közül, sokat mondtam.

 

Ez a leves egyik téli kedvencem: a fahéj és a calvados átmelegít, a karamellizált almaszeleteket majszolgatva pedig szertefoszlik minden ovis almaszósszal kapcsolatos kellemetlen beidegződés.

 

 

Hozzávalók:

-          1 kg alma + 2 darab gerezdekre vágva a „levesbetéthez”

-          1,5 l víz

-          2 evőkanál méz

-          2 deci tejszín

-          őrölt fahéj és szegfűszeg

-          100 g barna cukor

-          10 g vaj

-          3 cl calvados

 

A barna cukrot a felolvasztott vajban karamellizáljuk, és a két gerezdekre vágott almát átsütjük benne.

A többi  almát meghámozva, kicsumázva, feldarabolva feltesszük főni a fűszerekkel. Mikor megfőtt, pépesítjük, hozzákeverjük a tejszínt és a mézet.

Tálalás előtt hozzákeverjük a calvadost, és a karamellizált almagerezdekkel, fahéjjal meghintve tálaljuk.