Mikor valamelyik „nemzeti kincsünk” receptjét rakom fel a blogra, már írás közben elkezdem felvértezni magam a hozzászólókkal szemben, akik mind-mind másképp csinálják az adott ételt, és szentségtörésnek tartanak minden változtatást. Pedig ahány ház, annyi lecsó: ami biztos, hogy hagyma, paprika és paradicsom kell bele, a többi összetevő fakultatív. A magam részéről mindenféle lecsót szeretek: a tojásost, a tejfölöst, a kolbászos, a szalonnást, a serpenyőst, a bográcsost, de még a ratatujt és a piperadot is…
Ami miatt kiabálásig tud a fajulni a vita, az a pirospaprika. Hogy „kell-e” bele. Nos, kelleni nem kell, de én szoktam bele tenni, és anyukám is szokott. Az anyósom nem szokott, de ettől még képes volt megszeretni engem, mert intelligens asszony - pedig nem minden fiús mama ilyen liberális! Az egyik barátom anyukája (aki szerint az ő fiához senki nem elég jó), mikor tudomást szerzett a sikeres lánykérésről, végső elkeseredésében kiabálni kezdett a fiával: „Ezt akarod elvenni? EZT? Aki még a lecsóba is kockára vágja a paprikát?!”.
És itt elérkeztünk a többi sarkalatos problémához: kockára vagy karikára? A paradicsomot héjastul vagy hámozva? Ezekben a kérdésekben is eretnek álláspontot képviselek: mindegy. A lecsó mindenkinek úgy az igazi, ahogy szereti. Viszont úgy tűnik, a pörkölt, a gulyás és a halászlé után lassan ez is fesztiváltémává válik: a múlt héten, a Mikszáth téren megrendezték az első Lecsófröccs „fesztivált”, ami egyelőre csak a környékbeli éttermek marketing fogásának tűnt. Ezen a hétvégén (július 28-29.) pedig a szentendrei Dumtsa Korzón kínálják vele az odalátogatókat, így én is adózom egy poszttal a hagyományteremtés oltárán.
Tavaly csak egy francia lecsót tettem fel a blogra, de most fellebbentem a fátylat az én erősen nemzeti beütésű, titkos fegyveremről: a kedvenc kolbászos lecsómról. Akik nem bírják a zsírt, a képnézegetéshez is főzzenek egy jó erős borsmenta teát, vagy vegyenek be epe-cseppet: ez ugyanis sült kolbászzsírral készül. Először megsütöm a kolbászt, majd a kisült kolbászzsírban készül a lecsó. Így nem kell fűszerezni sem, csak egy kis sót szoktam beletenni, és a kolbásszal sült tepsis krumplival tálalom.
Hozzávalók:
- 4 sütnivaló házikolbász
- 4 nagy krumpli
- 1,5 kg paprika
- 1 kg érett paradicsom
- 2 fej hagyma
- só, esetleg őrölt bors
A kolbászt a meghámozott, gerezdekre vágott krumplival együtt egy tepsibe tesszük, és megsütjük (200 fokon kb. 25 perc). Ezt követően a kolbászt és a krumplit félretesszük és melegen tartjuk, a kisült kolbászzsírt pedig egy lábosba öntjük. A zsírban megdinszteljük a karikára vágott hagymát, majd a felszeletelt paradicsomot. Fedő nélkül, lassú tűzön főzzük addig, amíg a leve egy kicsit besűrűsödik, majd hozzáadjuk a paprikát. Kicsit nagyobbra vesszük a lángot, és átpirítjuk a paradicsomos masszában – én szeretem, ha úgy kerül a tányérra, hogy még egy kicsit roppan. A felkarikázott sült kolbásszal és a krumplival tálaljuk (kenyérre mindenképpen szükség lesz, a tunkoláshoz).
