A Két Cica Konyhája

Báránysütés serpenyőben

Báránysütés serpenyőben

 

 

Bárány kofta csilivel és barna sörrel

 
Egy nyári ház kinyitása sok meglepetést tartogat, egyet kivéve: biztosan sokat kell takarítani. Mivel már ősszel is voltak problémáim a sütővel, eleve nem báránysülttel készültem, hanem darált báránycombot szállítottam magammal a hűtőtáskában.
Ezen a ponton elérkeztünk a másik sarkalatos problémához: a közhiedelemmel ellentétben falun nem lehet egyszerűen élelmiszerhez jutni. Alig tart már valaki állatot, de még a konyhakertek nagy részében is fű és tuják ékeskednek. Egy varázsszót ismernek a falusiak: a teszkót. Piacra ugyanis csak az osztrákok meg a burzsujok járnak (meg én, ha itt vagyok már szombaton), és el kell, hogy mondjam: könnyebben adnak vissza az árusok euróban, mint forintban, és az árfekvés is ennek megfelelő.
Így én szégyenszemre Budapestről hozom az alapanyagokat – már az is előfordult, hogy nemcsak magamnak, mert a Fény utcai piacon olcsóbb a kacsa, mint itt (a Szigetközben járunk).
Vissza a húsvéti bárányhoz: olyan ételt választottam ma ebédre, amit serpenyőben is el lehet készíteni. Kicsit arabosra sikerült így a menü, de mindenki szerette a barna sörben főtt, csilis báránygombócokat.
 
Hozzávalók:
-          1 kg darált bárányhús
-          1 finomra aprított vöröshagyma
-          ½ aprított zöld csili
-          3 teáskanál reszelt gyömbér
-          3 gerezd zúzott fokhagyma
-          1 teáskanál őrölt kardamom
-          1 tojás
-          2,5 dkg friss zsemlemorzsa
-         
-          2 evőkanál vaj
 
A darált húst összekeverjük a többi összetevővel, és csapott evőkanálnyi adagonként gombócokat formálunk belőle. A gombócokat a vajban szép barnára sütjük, és félretesszük.
 
A szószhoz:
-          1 evőkanál vaj
-          1 felszeletelt vöröshagyma
-          ½ aprított zöld csili
-          3 teáskanál frissen reszelt gyömbér
-          2 gerezd zúzott fokhagyma
-          1 teáskanál őrölt kurkuma
-          3 teáskanál őrölt koriander
-          2 teáskanál őrölt rómaikömény
-          1 teáskanál csilipor
-          3,5 dl barna sör (Dreher Bak)
-          3,5 dl kókusztej
 
Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, beletesszük a vöröshagymát, a csilit, a gyömbért, a fokhagymát és a kurkumát, majd lassú tűzön addig pároljuk, míg a hagyma megpuhul. Hozzáadjuk a koriandert, a rómaiköményt, a csiliport, a húsgombócokat és a sört, finoman megkeverjük és lefedve, lassú tűzön 30 percig főzzük. Akkor belekeverjük a kókusztejet, és további 10 perc alatt összefőzzük.
Főtt jázminrizzsel tálaljuk.
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr282852522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása