A fofos de belas ránézésre kevéssé, ízében annál inkább hasonlít kedvenc nemzeti süteményünkre.

 

 

Három a magyar igazság – szokták mondani, de a ráadás ezúttal elmaradt: két próbasütés után, harmadszorra sikerült az interneten talált fotón látható desszertet elkészíteni. Egy kedves barátom hívta fel rá a figyelmemet néhány héttel ezelőtt, majd jobb híján a Google translate segítségével értelmeztük a portugál nyelvű receptet – a fordításból most nem idéznék, akik szokták használni ezt a szolgáltatást, tudják, miről beszélek: nem kevéssé szórakoztató, de ez fordított arányban áll a használhatóságával. Ennek ellenére  a tapasztalatok után ki merem jelenteni, hogy recept fordításra megfelelő – annak, akinek van humora, és egyébként tud főzni.

 

 

Szerencsére az első két változat is ehető volt – mi több, mennyei – , a forma és a megfelelő állag elérése miatt kellett kísérletezni vele. Végül, levonva a konzekvenciákat, elmondhatom, hogy a sütőforma mérete és formája határozza meg a sikert.

 

 

A tésztát és a krémet mindhárom alkalommal ugyanúgy készítettem el. Először egy hagyományos muffin sütőben sütöttem meg, melyen a formákat a muffin tésztánál szokásos módon töltöttem fel – pont annyira, hogy ne érje el a felső peremet. Nos, annyira „meghíztak”, hogy a sütőforma tetején összenőtt a tészta, és csak úgy tudtam kivenni, hogy összetörtem a tetejét. Ezt úgy mentettem meg, hogy a tészta alját is kiszedtem, ledaráltam és egy tepsibe szórtam, rásimítottam a megfőzött krémet, majd a tészta tetejét (ami a magas cukortartalom miatt szinte habcsókszerűen kemény) összetörtem, és rászórtam. Aztán szépen, kanállal megettük, a muffin sütő meg mehetett a kukába, mert menthetetlenül belesült alja…

 

 

 

 

 

 

 

 

A második kísérlet, immár muffinsütő nélkül, egy 18 centi átmérőjű tortaformával történt: ugyanazt a tésztamennyiséget használtam, és ezúttal egy valóban esztétikus, vállalható sütemény készült – csak a sütő hőfokán és a sütési időn változtattam, hogy jobban átsüljön. Ajándékba vittem, és óriási sikere volt:

 

 

 

 

 

 

 

Harmadszor már nagy elszántsággal álltam neki: ennyit süteménnyel még nem vacakoltam, úgyhogy sikerülnie KELLETT. És sikerült. Ezúttal a muffinnál kb. 2 centivel nagyobb szufléformát használtam, és ez a tészta ebben érezte igazán jól magát: szépen feljött, belül gyorsan átsült, a teteje pedig kellemesen ropogott. Még belekentem a főzött vaníliakrémet, ami kellemesen felpuhította a belsejét (innen a krémeshez való hasonlatosság), de a teteje habcsókszerű maradt. Vigyázat: függőséget okoz, pedig egy igazi kalóriabomba. Ha viszont kispóroljuk belőle e cukrot, pont a lényeg, a tetején karamellizálódó cukorréteg veszik oda, úgyhogy időnként érdemes bevállalni!

 

 

 

A RECEPTET ELSŐ SZAKÁCSKÖNYVEM 187. OLDALÁN TALÁLOD. 

MEGRENDELHETŐ ITT.