A Két Cica Konyhája

Rakott batáta csirkehússal

Rakott batáta csirkehússal

YI5M7745.jpg 

 

 

Nagyot léptem előre batáta ügyben: megtaláltam a beszerzési forrást, és végre hazai őstermelő által árult, ásotthalmi batátából főztem. Mivel tél végén járunk, nagy különbséget nem fedeztem fel az itthoni és az import áru között, de nagyon várom a nyár végét, mikor a friss, tejes batátát is megkóstolhatom.

 

Most rakott krumpli készült belőle: mivel a batáta édeskés ízű, a csirkemell pedig semleges, csípős fűszerekkel és füstölt sajttal kompenzáltam ezt az ízhatást. Meglepően jó étel született!

 

 

 YI5M7744.jpg

 

Hozzávalók:

 

750 g batáta (3 nagy darab)

250 g csirkemell

150 g füstölt mozarella

2 tojás

300 g tejszín

só, bors, csilipor

 

A páchoz:

 

5 evőkanál csiliszósz

3 evőkanál osztrigaszósz

1 evőkanál reszelt, friss gyömbér

3 evőkanál olívaolaj

½ grapefruit leve

1 lime leve és héja

só, fehér bors

 

 

A batátát megmossuk, leszárítjuk és 160 fokos sütőben félig megsütjük (kb. 30 perc). Hagyjuk félig kihűlni, majd lehúzzuk a héját: ez egy egyszerű művelet, csak fel kell nyitni hosszában egy késsel, és egyben lejön. Ezt követően kb. 7 mm vastag karikákra vágjuk.

 

A csirkemellet felszeleteljük: én keresztben, karikákra szoktam vágni. Enyhén átklopfoljuk (így nem zsugorodik össze a sütésnél), majd megsózzuk. összekeverjük a páclevet, és beleforgatva a csirkehúst, fél órára a hűtőbe tesszük. Akkor egy forró serpenyőben a hússzeletek mindkét oldalát átsütjük.

 

Ezt követően állíthatjuk össze a rakott krumplit: a batátakarikákat és a csirkemell szeleteket egymásra rétegezzük, egyenként megsózzuk és megfűszerezzük a rétegeket.

 

A két tojást felverjük, és összekeverjük a tejföllel, majd a csirkehús páclevével, és a rakott rétegekre öntjük. A tetejét megszórjuk a reszelt sajttal, és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt aranybarnára sül és megolvad a tetején.  Szeletelni csak kb. fél óra hűlési idő elteltével lehet szépen, de csúnyán (ld. a képen) azonnal fogyasztható.

YI5M7751.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr65140897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása