A Két Cica Konyhája

Tortilla friss zöldségekkel

Tortilla friss zöldségekkel

 

Ez esetben „spanyol omlett”-ről van szó, nem a kukoricalepényből készült tekercsekről. Az utóbbi időben fogalomzavar alakult ki a két ételtípus körül, pedig a tortilla egyszerűen tortácskát jelent (a méltán ismerősen hangzó spanyol torta szó kicsinyítőképzős változata, mely nem meglepő névvel a tortát illetik).
 
Én ezzel rukkoltam elő a SPARChef receptverseny második fordulójában, mely a mai nappal veszi kezdetét. Kiindulásként én is öt alapanyagot kaptam, mely a következő két hétben akciósan kapható a SPAR, KAISER’S és INTERSPAR  üzletekben:
 
-          sonka
-          edami sajt
-          tojás
-          margarin
-          frissen őrölt fekete bors
 
A feladat másik része az volt, hogy néhány további összetevő felhasználásával a játék másik főszereplőjét, a SPAR  aktuális hűségakciójában kapható WMF serpenyőt is szerephez juttatva készítsek valamilyen  gyors és finom fogást. Mivel az adott alapanyagok bővelkednek koleszterinben, zsírban és fehérjékben is, úgy döntöttem, hogy kizárólag egészséges idényzöldségekkel egészítem ki őket, így a spanyol omlett ideális megoldásnak tűnt.
 
Be kell számolnom egy meglepetésről is, mely a munka során ért: a serpenyő használatához még az omlett megfordításakor sem volt szükség edényfogóra. A stáb előzetesen jelezte ugyan, hogy a serpenyő fülei nem forrósodnak át, de őszintén szólva nem hittem el – a tűzhely mellett eldugtam néhány konyharuhát, melyekre végül valóban nem volt szükség – nem állítom, hogy hideg volt, de (mint a videón is láthatjátok) baj nélkül meg tudtam fogni.  
 
Vegyetek részt ti is játékban: kíváncsi vagyok, hogy használjátok fel az öt összetevőt. A játék mától útnak indult, és november 9-én, szerdán éjfélig tart. Az eredményhirdetés november 11-én, pénteken lesz. Töltsétek fel receptjeiteket a SPARChef weboldalára, és vegyetek részt benne – ebben a fordulóban is WMF edényeket nyerhettek!
 
 
 

 

JÁTÉK!

 

 

Hogy nagyobb kedvvel vegyetek részt a játékban, szeretném a magam részéről is kiegészíteni ezt a lehetőséget: aki elküldi az elkészített étel fotóját a ketcicakonyhaja@gmail.com e-mailcímre is, egyúttal egy másik nyereményakció részese is lehet. A fotókat feltöltöm a blog Facebook oldalára, ahol szavazni lehet rájuk november 9-ig, és az első öt versenyző nyereménye 1-1 BUTLERS cicás tojásfőző óra lesz.

 

 

 
 

Hogy kedvet csináljak nektek a kísérletezéshez, készítettem egy képgalériát a tortilláról készült fotókból:

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr503334630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Müszélia 2011.10.28. 07:44:41

semmi okos nem jut az eszembe. azaz mégis, nagyon unom az újabb és újabb tuti serpenyőket, amelyek mindent tudnak, még a konyhát is kitakarítják helyettem. anyámnak volt egy összevissza égett, fekete vas, és a legfinomabb ételek krültek ki belőle. ja, és konyharuhával kellett megfogni. hajdani rántott csirkék, fasírtok, mmm.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2011.10.28. 10:42:19

Egy jó tortilla, na az igen! :) Aki pedig kedvet kapott a spanyolos dolgokhoz: www.kulturtapas.com

üdv
süti beállítások módosítása