A Két Cica Konyhája

Egy csészényi brownie

Egy csészényi brownie

Brownie_Gabi 015.JPG

 

 

 A duplakávés-duplacsokis brownie önmagában is nagyon finom, adagonként, kávéscsészében kisütve pedig kifejezetten menő.

 

 Szerdai brownie-sütős kalandom azzal kezdődött, hogy Gabi barátnőm a férje közelgő születésnapjára való tekintettel ki akarta próbálni az új Miele sütőjét (annyira új, hogy a pult még el sem készült hozzá, egy széken álldogál a konyhában, a hűtővel szemben).

 

 

 Brownie_Gabi 009.JPG

 

 

 

Mivel most én is "sütőtlen" vagyok, áthívott, hogy avassuk fel együtt (ez olyan háziasszonyos vircsaft, a férfiaknak hiába is magyaráznám: sokkal jobb ketten silabizálni a felhasználási kézikönyvet, és tanakodni,hogy kell beállítani a sütési időt - aztán együtt örülni a végeredménynek).

 

 

 Brownie_Gabi 006.JPG

 

 

 Mivel a végeredményt utaztatni kellett (a nyaralóban lesz a buli), és lesznek gyerekek is, két brownie mellett döntöttünk: egy kávés a felnőtteknek, egy krémsajtos a gyerekeknek, mindkettő áfonyával. Mint a képen látható, szuper minőségű hozzávalókkal dolgoztunk: illy kávé, Domori 70%-os sütőcsokoládé, mandulaliszt - a Kalinka vodkában jelentős mennyiségű madagaszkári vaníliarúd üldögél - ő tehát egy házi vaníliakivonat.

 

 

 Brownie_Gabi 010.JPG

 

 

 És volt itt még egy Mandula - a mi szőrös kis segítségünk, mert minden rendes háztartásban lakik egy fekete macska... (Ő nem olyan szemtelen és dundi, mint az enyémek.)

 

 

 Brownie_Gabi 012.JPG

 

 

 Mivel vastag falú, illy kávéscsészék is voltak  a háznál, végre teljesült egy régi vágyam: pici mokkáscsészékbe adagolva süthettem meg a duplakávés brownie-t. Attól duplakávés egyébként, hogy nemcsak főzött eszpresszó, hanem frissen darált kávé is van benne - szóval nem apróztuk el. A kísérlet minden szempontból tökéletesen sikerült: az illy csészék bírják a sütést, és a tészta is szép lesz benne!

 

 Ezek után gondolom, mindenki a receptet várja, tehát íme (a krémsajtos változat a jövő héten érkezik):

 

 

Hozzávalók:

 

 

100 g mandulaliszt

100 g finomliszt

200 g barnacukor

2 teáskanál vaníliakivonat

4 adag frissen főzött espresso kávé

4 evőkanál frissen darált pörkölt kávé

200 g 70%-os fekete csokoládé

100 g vaj

1 kávéskanál sütőpor

1 dl tejszín

5 egész tojás

50 g áfonya és kevés málna a díszítéshez

 

 

1. A főzött espressóból, a tejszínből és a cukorból lassú tűzön kevergetve szirupot főzünk. Ebben feloldjuk a csokoládét, a vajat, majd hozzáadjuk a vaníliát, majd az őrölt kávét is.

2. A tojásokat lazán felverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet (a finomlisztet és a mandulalisztet korábban összekevertem).

3. Folytonos keverés mellett a két masszát elegyítjük, majd egy sütőpapírral bélelt sütőformába kanalazzuk, illetve megtöltjük a hőálló kávéscsészéket is, ha vannak.

4. A tetejére szórjuk a gyümölcsöket.

5. A sütőt előmelegítjük: mi magas, hosszúkás sütőformát használtunk, ebben lassabban sül át a tészta, ezért ehhez 160 fokon 45 percet ajánlok. Ha kerek tortaformát, vagy tepsit használunk, ahol a tésztavastagság nem haladja meg a 3 centit, süthetjük 180 fokon 30 percig. A kávéscsészében 15 perc alatt sült át (kicsit vastag a fala, de ezért nem reped el).

6. Mint minden brownie-t, ezt is teljesen ki kell hűteni fogyasztás előtt - a legjobb másnap lesz.

 

Íme, a végeredmény:

 

 

Brownie_Gabi 023.JPG

 

 

 Brownie_Gabi 018.JPG

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketcicakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr556431551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása