Az ember húgának egyszer van egy évben szülinapja – de akkor nagyon. Az enyémnek például ma – boldog szülinapot, Tinka! Az ünnepi torta nem illusztráció: mióta gasztroblogger lettem, némiképpen módosult az időbeosztásom a konyhában: minden fontosat akkor csinálok, mikor van, aki lefényképezze. Így a sűrű hetem miatt a testvérem szülinapi tortája vasárnap készült (és fogyott) el – nagyon finom lett ugyanis. Miután gyerekkorunk óta sütünk egymásnak tortákat, a hangsúly mindig a belbecsen van, a külcsín viszonylagos háttérbe szorításával.
Hogy én mit sütöttem neki először kilenc éves koromban, már szóba került (október 10. 10H – Előszó és előétel), de hogy én miket kaptam tőle, még nem. Nos, a hagyományteremtő „kátyús torta” nem sokkal az enyém után következett, dacára annak, hogy én két évvel vezetek. Bár sok mindenben korán lekörözött: mindenekelőtt öt éves kora óta magasabb nálam, ő tanított meg cigizni és arra is, hogy kell kinyitni a ’70-es évek bárszekrényeinek elengedhetetlen dekorációját, a mini piás üveget úgy, hogy a Mami ne vegye észre (aztán addig nyitogattuk őket, míg kiszúrta a szemét). Szóval mindig innovatív és kezdeményező volt az én kistestvérem, és a kátyús torta is egy merész újítás volt részéről: hogy még finomabb legyen, cukrozott kakaóport tett a vaníliapuding alá, melyen az összecsomósodott, és furcsa kátyút képezett a torta tetején. Ebbe ültetett bele egy marcipán tehenet. Tájképnek is beillett volna: karácsony előtt egy héttel születtem, akkoriban ott nálunk, falun nagyjából így festett a táj. Most egy csodás, narancsos mascarpone krémmel töltött diótortát kapott, kandírozott narancshéjjal behintett csokipáncélban. Remélem, ízlett!
Hogy én mit sütöttem neki először kilenc éves koromban, már szóba került (október 10. 10H – Előszó és előétel), de hogy én miket kaptam tőle, még nem. Nos, a hagyományteremtő „kátyús torta” nem sokkal az enyém után következett, dacára annak, hogy én két évvel vezetek. Bár sok mindenben korán lekörözött: mindenekelőtt öt éves kora óta magasabb nálam, ő tanított meg cigizni és arra is, hogy kell kinyitni a ’70-es évek bárszekrényeinek elengedhetetlen dekorációját, a mini piás üveget úgy, hogy a Mami ne vegye észre (aztán addig nyitogattuk őket, míg kiszúrta a szemét). Szóval mindig innovatív és kezdeményező volt az én kistestvérem, és a kátyús torta is egy merész újítás volt részéről: hogy még finomabb legyen, cukrozott kakaóport tett a vaníliapuding alá, melyen az összecsomósodott, és furcsa kátyút képezett a torta tetején. Ebbe ültetett bele egy marcipán tehenet. Tájképnek is beillett volna: karácsony előtt egy héttel születtem, akkoriban ott nálunk, falun nagyjából így festett a táj. Most egy csodás, narancsos mascarpone krémmel töltött diótortát kapott, kandírozott narancshéjjal behintett csokipáncélban. Remélem, ízlett!
Hozzávalók:
Tészta:
– 1 bögre rétesliszt
– 1 bögre darált dió
– 1 bögre barna cukor
– 1 csomag sütőpor
– 4 egész tojás
– 8 ek. olívaolaj
– 10 ek. tej
– 1 narancs reszelt héja
A hozzávalókat homogén masszává elegyítjük, és kivajazott tortaformában sütjük néhány percig 220 fokon, majd mérsékeljük a hőmérsékletet 180 fokra, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Krém:
– 25 dkg mascarpone
– 3 tojás
(a fehérjét és a sárgáját különválasztjuk)
(a fehérjét és a sárgáját különválasztjuk)
– 3 ek. porcukor
– 1 kk. vaníliaszirup
– 1 narancs reszelt héja
A tojássárgájákat a cukorral, a vaníliasziruppal, a reszelt narancshéjjal sima krémmé keverjük, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd lazán elegyítjük őket egymással.
Bevonat:
– 250 g jó minőségű fekete csokoládé
– 100 g vaj
– cukrozott narancshéj
A tortalapot felvágjuk, és beletöltjük a krémet. Vízgőz felett felolvasztunk 250 g jó minőségű csokoládét, és hozzáadunk 100 g vajat. A csokoládémasszával bevonjuk a tortát, és rászórjuk a cukrozott narancshéjdarabkákat.
