Halászléfőzés tekintetében az elmúlt nyáron estem át a tűzkeresztségen: a családunkban ugyanis a férfiak e tudomány letéteményesei, mivel szorosan összefügg a horgászsporttal. Emiatt mindig körüllengte egy kis misztikum a folyamatot, és számomra most jött el az ideje, hogy lerántsam róla a leplet. A Szigetközben nőttem fel, ahol nem nehéz halhoz jutni – ellentétben Budapesttel. Mivel hosszú évek után először a nyár nagy részét otthon töltöttem, felébredt bennem az igény a hagyományos, falusi foglalatosságok iránt. Mondtam is a szomszéd Lacinak, aki nagy horgász és halászléfőző bajnok (nem mellesleg rokon és pótapuka), hogy gondolkodom a halászléfőzésen. Másnap hozott nekem egy kis hozzávalót, hogy ne csak gondolkodjak, cselekedjek is. Majdnem elájultam, mikor megláttam: több mint 15 kiló hal tornyosult tálakban a kerti asztalon – megtisztítva, szerencsére. Laci nagyon figyelte a hatást, és nem csalódott: valószínűleg egész nap azon nevetett. Még gyorsan megkértem, hogy vegyük át a leckét, mielőtt visszamegy horgászni, hogy is készül az igazi, szigetközi halászlé. Elmagyarázta, aztán huncut mosollyal kellemes főzést kívánt, és magamra hagyott a problémával. Még gyorsan felhívtam keresztgyermekeim apját, Janit, aki szintén kiváló halászlét főz, és szintén ellátott instrukciókkal. Ekkor már összeállt a fejemben a folyamat, egy dolog hibádzott csak: mindkét recept azzal végződött, hogy „tegyél bele egy egész doboz halászlékockát”. Mivel a leveskockák és tartósított élelmiszerek esküdt ellensége vagyok, eldöntöttem, hogy az én nagy újításom az lesz, hogy megoldom anélkül. Elmentem hát a sarki boltba, és szépen megnéztem, mit tartalmaz a halászlékocka: a különféle talányos adalékanyagokon túl semmi olyat, ami nincs a kertben. Így kezdődött hát a Nagy Halászlékaland, mely másfél napig tartott: szombat reggel álltam neki, és vasárnap délben tálaltam fel – viszont a férfinép is erősen dicsérte!

Aztán úgy belejöttem, hogy még a nyár folyamán, a friss halból annyi halpépet készítettem, hogy most is mindenki abból főzi a halászlét – például én is, ezúttal karácsonyi korhely kivitelben, hiszen nemcsak a sok ivás, a sok evés is igénybe veszi a gyomrot, és ez a változat igazi megkönnyebbülést jelent ilyen szempontból.

 

A halat egy nagy fazékban megfőzzük a sóval, egész borssal, babérlevéllel, a zeller és a petrezselyem zöldjével és egy fej hagymával. Ha készen van, a halat tálra szedve kihűtjük, a hal alaplét pedig leszűrjük és félretesszük. A halakról lehúzzuk a bőrt, a húst leszedjük a csontról, és külön tálba szedjük, majd simára turmixoljuk. Én még egy szűrőn is átpasszíroztam, hogy az apró szálkadarabok se kerüljenek bele a pépbe.

Egy apróra vágott hagymát olajon megpárolunk, megszórjuk pirosparikával, a cayenne borssal, és beletesszük a feldarabolt zöldségeket, melyeket megpárolunk, majd ezt is pépesítjük. A két masszát összekeverjük.

Az arányokat a következő fázis határozza meg: egy kiló zöldséges halpéphez vegyünk 8 dl hal alaplét, 2 dl fehérbort, és főzzük fel. Tálalás előtt két citrom levét is keverjük hozzá.

A félretett halpatkókat sózzuk, majd babérlevéllel és egész borssal pároljuk puhára fehérborban, és tálaláskor tegyük a tányérra (így nem törik össze, és nem hullik belőle szálka a levesbe). Szórjuk meg apróra vágott tárkonnyal, és díszítsük citromkarikával.