Makó és a térség büszkesége, a Makovecz Imre által tervezett Hagymatikum gyógyfürdő egy héttel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és a jeles eseményen magam is részt vettem. Amellett, hogy még a nagyközönség előtt kipróbálhattam a fürdő szolgáltatásait, részesültem abban a bizonyos vendéglátásban is, melyről időnként az gondolom, már csak az útikönyvek írnak. Szóval: nem fogytam ez alatt az egy nap alatt. Azt, hogy nem híztam, csak annak köszönhetem, hogy az alább bemutatott pénteki reggelit követően szombaton délben ettem először. Igaz, hogy akkor fánkot (jó sok baracklekvárral).

 

 

Ráhangolódásként jöjjön tehát a fogadó ebédnek az a része, amin én végigverekedtem magam: ezen kívül még egy leves és két főétel került tálalásra, de nekem kilenc fogás kóstolóadagokból is elég volt. Két kedvencem a sorból a makói töltött hagyma és az almás palacsinta csokis karamellszószban – ezeket még lehet, hogy viszontlátjátok saját felfogásban. A menü összeállításánál az elsődleges szempont ez lehetett: hagymát hagymával - és meg is valósult.

 

 

 

 

 

 

 

Útban a Hagymatikumba megnéztük a Hagymaházat, amely egy kulturális központnak ad otthont – mint a város többi, az elmúlt 20 évben emelt középületét, ezt is Makovecz álmodta meg. Nem vagyok az általa képviselt építészeti stílus rajongója, de azt értékelem, hogy tudatosan dolgoznak a városképen, és nem potyogtatják egymás mellé a különböző architektúrájú épületeket, ahogy Budapesten szokás. Összességében véve az a kép alakult ki bennem, hogy a makóiak szeretik a városukat, és tesznek azért, hogy jól érezhessék magukat benne. A vendégeiket is szeretik, de a felkínált uzsonnából csak egy Murphy üzenetét rejtő szerencse sütit, és két adag céklás narancslét voltam képes magamévá tenni.

 

 

 

 

 

 

 

Már csak a bejárás és egy rövid megnyitó volt hátra, hogy belevethessem magam az evéssel egyenrangú, kedvenc elfoglaltságomba, a gyógyfürdő örömeibe. A szauna részleggel nagyon meg voltam elégedve - Magyarországon ritka élmény, hogy 8, jobbnál jobb szauna közül választhassunk: ez még az 5 csillagos szállodák esetében sem általános. Van szauna mester, és óránként felöntések az egyes kabinokban. Én egy 10 perces „Maros Hulláma” programon vettem részt. Jó hír, hogy a szaunákból ki lehet menni a szabadtérre, ami akkor lesz különösen jó, ha lesz hó is (ezt most darált jéggel kellett pótolnunk). Bár elvileg reggelig maradhattunk volna, csak négyet tudtam kipróbálni a nyolcból az ott töltött 5 óra alatt – külön örömöt okozott, hogy a levendulás szauna deszkáin ÉN feküdhettem először…

 

 

A termálvizes medencék (10 darab) egy-két fokkal hűvösebbek annál, amit szeretek – ez különösen a szabadtérinél okozott gondot, mert nem tudtam annyi ideig kint maradni, mint szerettem volna. A medencetér ékessége, a kollégáim által Szent Articsókának elnevezett oszlop körül viszont sikerült egy általános iskolás viszonylatban is kiemelkedő élményt szereznem: itt működik a sodrófolyosó, és ebben hanyatt fekve szédülésig élvezhetjük a kupolaszerkezet látványát. Egyedül az úszómedencét hiányoltam, de gondolom, a nyári szezonra ez is megvalósul. Egy „kimerítő” aromaterápiás masszázs vetett véget az örömöknek – ezt követően nem tudtam már ébren maradni.

 

 

Makón még nincs wellness szálloda, viszont a fürdő a város közepén található, kb. 4 percnyi sétára a panziótól, ahol az éjszakát töltöttem.

 

 

 

 

 

 

Másnap egy reggelivel búcsúztunk a várostól, mely kínálatában az autentikus vonalat képviselte. Én már az elején eldöntöttem: nem riadok vissza, a lényeget válogatom ki a büféasztalról. Így pirított csirkemájjal indítottam, töltött gombával, fasírttal és lecsós virslivel folytattam, majd mézes krémessel, linzerrel és fehér borral zártam az étkezést. A mellettem ülők szerényen megkérdezték, hogy tudok ennyit enni – hát igen, ez gyakorlat kérdése. Szerencsére falun nőttem fel, így nagy rutinra tettem szert e téren a különböző sátoros lagzik, búcsúi ebédek és egyéb családi rendezvények során. Mikor már a fülemen jött ki minden, nagyanyám még megpakolta a tányéromat a következő indokkal: „egyél, különben sovány leszel, és nem kellesz majd senkinek!” – ő még egy korábbi szépségideál bűvkörében élt… Szóval az én Nagy Zabálás stratégiám a következő: kis adagokat szedek, és nem tartok szünetet a fogások között. Ha ugyanis időt adok az agyamnak, hogy lereagálja gyomrom telítettségének állapotát, vége a mutatványnak.

 

 

Nézzétek meg a menüt, és írjátok meg, ti milyen módszerrel szoktátok megoldani a hasonló helyzeteket! Ha pedig Makón jártok, próbáljátok ki a fürdőt - nem fogjátok megbánni.