Ronda, mint egy töklámpás, de sokkal finomabb.

Az elmúlt két napban megtapasztalhattam a semmittevés örömét és bosszúságát: drága laptopom hosszú, nehéz küzdelem után végleg kimúlt, és magával vitt mindent, ami fontos volt nekem – a blogírás szempontjából legalábbis.

Ma estére találtam fel magam: Milán újra átküldte az utóbbi két fotózás anyagát, én pedig egy kies internet kávézóban ülök, és egy pendrive közreműködésével próbálom pótolni a hiányosságokat.

Keressük a rosszban a jót: az elmúlt nyolc napban ötkor keltem, estig dolgoztam, aztán éjszakáig gyötörtem magam és a számítógépet. Erre a négy napra a temetőlátogatás mellett sok-sok munkát ütemeztem be, mindenféle elmaradások bepótlását… Hát erre most esélyem sincs, így tegnap lábat lógattam, ma pedig temető után beültem ide felrakni egy-két posztot.

Másik jó: én nem is tudtam, hogy vannak még internet kávézók! Ehhez képest gépet kellett foglalnom, és két óra múlva visszajönni.

Harmadik: teljesen az okostelefonomra vagyok utalva, és remek funkciókat fedeztem fel rajta.

Szóval éljen az eszköztelenség és a sütőtök, amit legalább annyira szeretek, amennyire utálom a Halloweent. Ezt a csodás zabtallért még tavaly kezdtem el kikísérletezni: most találtam meg azt az arányt, hogy nem esik szét, ám szép sajnos még mindig nem lett, viszont nagyon szeretjük.

 HOZZÁVALÓK ÉS ELKÉSZÍTÉS

Szöveg és recept: Bezselics-Békési Ildikó

Fotó: Tóth Milán Photography