Így lesz a gyerekkori nosztalgiából új recept.
Elborították a magyar webet a fehércsokis sajttorták, és mi tagadás: megkívántam. Megtettem a szükséges előkészületeket is – már ami a bevásárlást illeti. De hét végén nem készült el, aztán a hét elején más impulzusok értek, így mikor nekiálltam az elkészítésnek, hirtelen minden másképp alakult.
Első impulzusnak a habcsókkészítést tekintem – mivel „benne voltunk a tévében”, különösen nagy gondot fordítottam a tökéletes tojáshab elkészítésére. Másodikként a fagylaltbemutatót tartom számon a Centrálban: ott tették fel nekem a kérdést, miért pont ezeket a fagylaltokat készítettem (kávé, tojáslikőrös vanília, csoki brownie-val, levendulás mézfagylalt, gyömbéres sör és limoncello citromfűvel). A fejemben élő koncepció az volt, hogy egy átlagos kávéházi fogyasztásba beilleszthető legyen, de a végtelenített habverés élményének hatására azért rájöttem az igazságra is: mi otthon soha nem készítettünk gyümölcsfagyit. Anyukám a kertünkben termő eperből, málnából mindig gyümölcsös tojáshabot vert, ezt ettük behűtve, keksszel és friss gyümölccsel.
Mire tehát a konyhába értem, már automatikusan dobáltam be a szamócadarabokat a tojásba, és nem volt megállás. A mascarpone is más funkciót kapott, így a sajttortára egy kicsit várni kell, de ez a szamócás, habos sajtkrém mennyei volt. Egy kis babapiskótát azért terítettem az edény aljára, de csak azért, hogy meglocsolhassam az eperpálinkával…
