Folytatom a januári húsmentes diétámat - már ami az itthoni étkezéseket illeti. Sok munka is áthúzódott az év elejére, tehát nincs sok időm, nagyon hideg is van, úgyhogy nem akarok komoly fogadalmakat tenni a táplálkozást illetően, nagy főzésekhez sincs most kedvem - mindez együtt kedvez az egészséges életmódnak...
A kuszkusz az egyik leggyorsabban és legváltozatosabban elkészíthető alapanyag, ami elegendő szénhidrátot ad a hideg elviseléséhez, de mégis könnyen emészthető ételek készíthetők belőle. A gabonafélék és a hüvelyesek (esetünkben a csicseriborsó) együttes jótékony hatásáról, már írtam, ITT olvashatjátok.
Megint kénytelen vagyok egy kicsit osztani az észt, mert mostanában elég sok fals információt olvastam vele kapcsolatban. Ezek közül a két legfontosabb tévhit:
1. A kuszkusz nem gabonaféle, vagy bármiféle mag, illetve termény. A kuszkusz egy termék.
2. Mivel búzából készül, van sikértartalma, tehát nem gluténmentes, így lisztmentes diétákban nem alkalmazható.
A kuszkusz berber eredetű szó, valami olyasmit jelent, hogy „jól megsodort”. Sok helyen még ma is kézzel sodorják apró gömböcskékké, enyhén benedvesített és belisztezett keménybúza-darából. A lisztes víz vékony filmmel vonja be a parányi labdacsokat, melyeket azután különböző méretű sziták segítségével méret szerint szétválogatnak, leszitálván róla a fölösleges lisztet is. Aztán szétterítik a napon, és kiszárítják. Az eljárás lényege az, hogy egy pergő, grízszerű alapanyagot állítsanak elő, melyből gőzölés vagy áztatás során ne keletkezzen pempő (mint a tejbegríz vagy a puliszka esetében).
A jó kuszkusz a készítés során többszörösére duzzad, de nem válik ragacsossá vagy csomóssá. Ha betartunk néhány alapszabályt, lágy, illatos és pergős lesz. A legegyszerűbb eljárás a forrázás: ugyanannyi forró vízzel engedjük fel, amennyi a kuszkusz mennyisége, majd 20 percre félretesszük, hogy megszívja magát vízzel. Időnként villával átkeverjük, hogy ne tapadjanak össze a szemcsék. 
Szöveg és recept: Bezselics-Békési Ildikó
Fotó: Tóth Milán Photography
