A limoncello és a citromhéj befőtt után gondolom, nem okozok meglepetést a citromdzsemmel: végül is kezdeni kell valamit a citrommal, amit megfosztottam a héjától (vagy fordítva…).
Nem tettem bele zselésítőt, és nem is főztem túl: így hígítva, italokba is használható hidegen…
Nem „gingerbread”-ről, azaz mézeskalácsról lesz szó: ez egy hagyományos kelt kalács, a múltkor már jól bevált sáfránnyal és a tésztához kevert, apróra vágott, cukrozott gyömbérrel. Isteni teával, forró csokival, tejeskávéval – egy behavazott, hideg hétvége nélkülözhetetlen…
A levesnek nevezett, de inkább a mi főzelékeinkre hasonlító toszkán ételspecialitás neve annyit jelent: „újramelegítve”. És valóban: sokkal jobb másnap, akárcsak a töltött káposzta.
Mikor először ettem ilyet, nem tudtam eldönteni, szeretni fogom-e: sikerült kifognom…
Citromdzsemet főztem: a héj egyik fele ment a limoncellóba, de a maradékot sem volt szívem kidobni. A szirupos narancshéjhoz hasonló dolog készült belőle: kevésbé édes és sűrű, enyhén borsos, befőtt jellegű, amit süteményekbe, krémekbe, mártásokhoz fogok…
A tél végi unalomban eszembe jutott nagyanyám kedvenc levesbetétje, az árpagyöngy – azaz gersli. Megint egy rizottó jellegű ételt készítettem belőle (bár a legutóbbi kísérlet felett összecsaptak a kedélyek, mert egyesek szerint inkább rizspiláfra…